![](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/Jegfelirat1_2.png)
![A "megdermedt" erdő](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/Kep0468.jpg)
2012 telének leghidegebb hétvégéjén (legalábbis az időjárás-előrejelzés szerint az egyik leghidegebben) vágtunk neki a Pilisnek BedeCo-val, aki még az előző hétvégi szigetcsúcsi táborozáskor vetette fel az ötletet. Nem tolongtak a jelentkezők, így végül ketten vállalkoztunk a „nagy útra”.
Szombat reggel indultunk a HÉV-vel Pomázra, és már javában zötykölődtünk, mikor odakint elkezdett esni a beharangozott (és általunk várva-várt) hó. Pomázon buszra szálltunk, és felmentünk a Két-bükkfa-nyereg megállóig. Mire odaértünk 1-2 centis hó volt már mindenfelé. Alatta azonban jéggé volt fagyva a talaj, ez a kis hó meg még kevés volt ahhoz, hogy a bakancsaink megkapaszkodjanak benne, így összevissza csúszkálva kezdtünk el felkapaszkodni a műútról a nyeregre. (A hó alatt ráadásul nem a simán megkeményedett talaj volt, hanem összefüggő jégréteg, amin akár korcsolyázni is lehetett volna. Hát nem kicsit csúszott…) Szerencsére egy elég rövidke meredek szakasz után felértünk a nyeregre, innen már kis hullámokkal tarkítottan ereszkedik le az út a Pilis-nyereghez levezető meredélyig. Itt megálltunk egy szerelvényigazításra, aztán mentünk tovább a célig, ami a Kétágú-hegy bivakhelye volt. Útközben csendesen hullott a hó, az igen alacsony hőmérsékletnek köszönhetően apró jégkristályokként ült meg a ruhánkon, zsákunkon, így könnyen le lehetett söpörni. Az út a hó alatt továbbra is inkább korcsolyapályára hasonlított, úgyhogy csúszkáltunk rendesen, fel is merült bennem a gondolat, hogy bakancs helyett inkább jégkorit kellett volna felvenni… ![](http://mtp.info.hu/plugins/editors/fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif)
A Zöld-jelzés itt könnyed lejtéssel ereszkedik a Kétágú-hegy felé, kellemes sétának nevezhető az út, ezt maximum a kb. -12 fokos hőmérséklet ronthatta volna el, de mivel készültünk a nagy hidegre, és felöltöztünk alaposan, meg a mozgás felpezsdítette a vérkeringésünket, ez sem volt gond. Kb. két óra alatt elértük azt a szakaszt, ahol le kellett térnünk az ösvényről a sziklák felé. Mivel eddigre a hó szép egyenletesen belepett mindent kb. 3-4 centi vastagon, itt egy kicsit keresgélni kellett, de BedeCo gyorsan rálelt a leágazásra. Kimentünk a sziklatetőre, és bár meglehetőst párás volt az idő, azért homályosan felsejlett alattunk Kesztölc.
![Kesztölc](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/Kep0439.jpg)
Kesztölc, még éppen csak hó alatt
Kinézelődtük magunkat, aztán elindultunk lefelé a sziklák között, megkeresni a bivakhelyet. Először megnéztük a feljebb levő kis bemélyedést, de BedeCo azt mondta, inkább menjünk le az alsóhoz, mert az nagyobb (gyakorlatilag egy kis barlang), szélvédettebb, és kényelmesebben elférünk benne. Úgyhogy tovább ereszkedtünk, ami a sziklák csúszósságát tekintve nem volt egyszerű feladat. Kis hasadékokban, itt-ott kiálló köveken kellett lemászni, ráadásul a hó elfedte az avarréteget, így sokszor biztonságosnak, és jól „léphető”, stabil pontnak tűnő helyen is megcsúsztunk. A nehézségek ellenére azért rendben leértünk a barlang alá, ahonnan úgy 3-4 méternyi sziklamászással jutottunk fel a bejárathoz.
![A barlang](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3790.jpg)
Ott fent, az a megfeketedett rész már a barlang (innen nézve bal) oldala
Mire felértünk úgy néztünk ki, mintha meghempergőztünk volna a hóban… De a lényeg, hogy megvolt a hely, úgyhogy lepakoltunk. Kicsit beszélgettünk, aztán nekiláttunk az ebédünk elkészítésének, majd BedeCo főzött egy teát. Ezek elfogyasztása, és némi tanakodás után, hogy hogy is helyezkedjünk el, arra jutottunk, hogy a korai időpontra és a lábujjaink egyre fokozódó lehűlésére való tekintettel járni kéne egyet. Mivel valószínűtlen volt, hogy bárki más feltűnne a környéken, a zsákokat otthagyva indultunk vissza a sziklatetőre. Így némileg könnyebb volt a felmászás, de azért továbbra is igen sokat csúszkáltunk.
!["Út" a barlanghoz](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3792.jpg)
Például ilyen részeken keresztül kellett fel- illetve lejutni a sziklán
Felérvén visszaereszkedtünk a Zöld-jelzésre, és elindultunk rajta lefelé. Egy kisebb kunkor után visszanézhettünk a táborhelyünkre.
![A sziklafal](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3793.jpg)
BedeCo mutatja a sziklafalat, valahol az ujjától kicsit balra van a barlang
Továbbmenve elértük a Sárga+ jelzést, ami Esztergom felé visz. Ezen sétálgattunk tovább, gyönyörködve az egyre fehérebb tájban.
![A behavazódó erdő](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3796.jpg)
Ekkor már kb. 5-6 centis hó lepett mindent…
![A "sárga" út](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3799.jpg)
…és például ilyen bevágásokban haladt az út
Megemlíteném, hogy ez délután 3 körül volt, a hóesés pedig délelőtt ¾9 tájban kezdődött. Vagyis kb. 5-6 óra alatt hullott le durván 6 centi hó… És a friss hó alatt továbbra is jégpáncél volt, így a csúszkálásból végül BedeCo részéről egy akkora esés lett, hogy beleremegett a hegy… Pechjére ráesett egy a hó alatt megbúvó, éles jégdarabra, ami éppen deréktájon próbált a testébe ékelődni. Szerencsére a vastag ruházat sokat tompított a dolgon, de így is megfájdult annyira a dereka, hogy a Fekete-hegyi turistaházhoz felvezető ösvényt elérve, már nem indultunk neki a hegyoldalnak, inkább visszafordultunk. Eddigre lábujjaink már kiengedtek, és az immár kb. -15-16 fok ellenére vidáman beszélgetve tartottunk a táborhelyünk irányába. Ismét leereszkedtünk a nyaktörő útvonalon a barlanghoz, és mire beléptünk, már erősen sötétedni is kezdett. Hozzáláttunk a kicsomagoláshoz, és az alvóhelyünk elkészítéséhez. BedeCo simán lerakta a földre a polifoamját, én az önfelfújódó derékaljam alá azért odaterítettem a ponyvámat. Aztán háló- és bivakzsákok, és az ismét zsibbadni kezdő lábujjaink épségét megőrzendő, bebújtunk a hálóhelyünkre. Kicsit még beszélgettünk, közben már egészen besötétedett, úgyhogy BedeCo meggyújtott egy gyertyát, majd nyugovóra tértünk. Fél 6 múlt egy kicsivel, tehát messze volt még a reggel. Hosszú éjszakának néztünk elébe…
A Nap lementével a hőmérséklet is egyre nagyobb iramban csökkent, miközben a hó megállíthatatlanul hullott tovább. Este nyolc körül már -20 körül járt, a külső zsákom vízálló anyaga kezdett elmerevedni. Az éjszaka közepére megvolt a jósolt -25 is, az arcom feletti kis rés szélén egyre vastagodott a kilélegzett párából odafagyó jégréteg. Sapka fel… Hajnalra pedig elértük a kb. -28-30 fokot. Egy megfordulás után éreztem, hogy lecsúsztam a derékaljamról, úgyhogy kinyúltam a hálózsákból, hogy magam alá igazítsam. Ez néhány másodpercig tartott mindössze, de ezalatt a kezemre azonnal hártyavékony jégréteg dermedt. Sebaj, kesztyű is fel…
Reggelre viszont csökkent a borultság, és a felhőréseken átsütött a Nap. Ez sokat dobott a hőmérsékleten, és a felkeléshez való kedvünkön is, úgyhogy ½9 körül kikászálódtunk a hálózsákjainkból. Tekintettel a még mindig kb. -18-20 fokra, gyorsan fel is öltöztünk. Míg én elcsomagoltam a holmimat, BedeCo havat olvasztott az edényében, és teát főzött belőle. Alaposan „felhígította” cukorral ( ), ami nagyon jólesett a reggeli hidegben. Ekkor éppen nem esett a hó, de alig egy órával korábban maradt csak abba, és a tájat kb. 18 centi friss porhó fedte mindenütt.
![Erre a látványra "ébredtünk"](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/Kep0445.jpg)
Kilátás a barlangból
BedeCo még előző este telefonon megbeszélte a barátnőjével, Lucával, hogy reggel ő felbuszozik vagy a Két-bükkfa-nyeregig, vagy Dobogókőig, mi meg majd odamegyünk, és akkor együtt sétálgatunk még egy jót valamerre. Úgyhogy nem is tétováztunk sokáig, a teázás után BedeCo is összepakolt, és elindultunk. Ekkorra már a hőmérséklet is olyan -16 fokra „emelkedett”. A barlang előtti kis sziklafalat is vastagon belepte a hó, úgyhogy nem nagyon láttuk, hova lehet lépni, így a lemászás is nehezebb volt, de túléltük. Aztán megint fel a sziklatetőre, immár a zsákokkal a hátunkon.
![A felvezető "út" kezdete...](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3801.jpg)
Ez a barlang melletti sziklafal, a jobboldalon látható fák mellett-alatt kellett felmásznunk
Az előző napi nyomaink teljesen eltűntek, egybefüggő, sima hólepel borított mindent. Vagyis újra meg kellett keresnünk a felfelé vezető „utat”, újra ki kellett „lépnünk” a stabil pontokat, és persze újra a talpunk alá került az összes ősszel lehullott, és a kőhöz nagyon rosszul tapadó falevél. Vagyis csúszkáltunk. Volt olyan, ahol szó szerint egyet léptünk előre, aminek következtében kettőt visszacsúsztunk. Egy helyen BedeCo majd’ 1 perc alatt jutott feljebb 1,5 métert, miközben úgy „kikapart” a lábaival, mint egy túlpörgetett terepjáró. Nem csak a havat, de a ráfagyott jégréteget is lebontotta, ami alól nagy nehezen előbukkant a földes talajréteg, amiben már meg tudott kapaszkodni a bakancsa talpa, és így jutott végül fel. A képek sajnos nem igazán adják vissza sem a meredekséget, sem a közlekedés nehézségeit, de azért álljon itt kettő az „útvonalról”.
![...és folytatása](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3802.jpg)
Ide a kép alsó részén látható, jobbra lefelé lejtő bevágásban kellet felmásznunk
![A "könnyű" szakasz](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/Kep0454.jpg)
Egy „lankásabb” rész…
Lassacskán azért csak felértünk a felső bivakhelyhez. A szél nem fújta be az egészet hóval, épp csak előtte volt annyi, amennyi odaesett.
![A felső bivakhely](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3808.jpg)
A felső, kisebb bivakhely; igazából csak egy kis „bemélyedés” a sziklában
Innen már szinte „csak egy ugrás” volt a sziklatető. Persze mire felértünk, olyanok voltunk, mintha lecseréltük volna a terepszínű ruháinkat téli álcacuccra. Kb. mintha két hóember állt volna ott… ![](http://mtp.info.hu/components/com_kunena/template/default_ex/images/hungarian/emoticons/laughing.png)
Mindenesetre a mászás közben, és aztán a fent a sziklán elénk táruló látvány kárpótolt minden nehézségért.
![Felfelé menet a fák közül...](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3804.jpg)
Már a falról is ilyen kilátásban gyönyörködhettünk
![... és a fák fölül](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3806.jpg)
Meg ilyenben…
![És a tetőről balra...](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3810.jpg)
És aztán a csúcsról Kesztölc…
![... és jobbra](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3809.jpg)
…meg Dorog felé
„Leporoltuk” magunkat, visszanyerve ezzel terepszínünket, s elvesztve hóember mivoltunkat -így legalább nem tévesztettük egymást szem elől… -, és visszaindultunk. Közben BedeCo egyeztetett Lucával, hogy majd akkor hívja, ha már tudja, hogy mikor érne a busszal Dobogókőre.
Elérve a Zöld-jelzést nekivágtunk a Két-bükkfa-nyeregig vezető hosszú emelkedőnek. Érdekes, hogy itt a hegytető szélárnyékában, és a ragyogó napsütésnek köszönhetően jelentősen „melegebb” volt, olyan -10 fok körül lehetett. A hó újra szállingózni kezdett, és a kb. 20 centisre hízott hóréteg már sokkal stabilabb alapot jelentett a jégen, jóval ritkábban csúsztunk meg, mint előző nap. A teljesség kedvéért BedeCo azért bemutatott még egy-két dupla Lutz-ot, és tripla leszúrt Rittbergert… (Mondjuk, a technikáján még lenne mit csiszolni, mert bár az indulásai csodásak, a leérkezései elég pocsékok… )
Az út csodás, sőt, mondhatni vadregényes volt. A fák alsó ágain vastag hóréteg, felül hófehér „jéglombkorona”, és körös-körül a szikrázó fehér lepel borította táj…
![A szikrázó Napsütés](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3818_II.jpg)
Azt hiszem, ehhez nincs mit hozzáfűzni…
![A hólepte erdő "alja"...](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3819.jpg)
Az erdő alul…
![... és "teteje"](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3827.jpg)
…és felül
Gondolom, mondanom se kell, hogy a képek bármily szépek, nyomokban sem adják vissza az igazi hangulatot…
Útközben, ahogy haladtunk felfelé a hegyen, és megint egyre egybefüggőbb lett a felhőréteg, eltakarva a Napot, a hőmérséklet is fokozatosan süllyedt. -15-16 fokban caplattunk a Pilis-nyereg felé. Mellékesen, ez volt az a pillanat, amikor a telefonom a szó szoros és átvitt értelmében is megfagyott, azaz fényképezés közben egyszer csak kikapcsolt, és nem is volt hajlandó újra bekapcsolódni, amíg a belső zsebemben eltöltött kb. fél óra alatt fel nem melegedett eléggé… Ennek ellenére azt fontolgattuk, hogy kint maradunk még egy éjszakát, és csak hétfőn este megyünk majd haza.
![A vadregényes táj](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/Kep0457.jpg)
Például az ilyen látvány sarkallt minket a maradásra
Bár reggel még úgy terveztük, hogy majd útközben megállunk rittyenteni magunknak egy kis reggelit, ¾11-kor Luca hívta BedeCo-t, hogy ½12-re ér fel a busszal Dobogókőre, arra meg esélyünk sem volt, hogy oda elérjünk addig, ezért megbeszélték, hogy leszáll a Két-Bükkfa-nyergi megállónál, és ott megvár minket. Így végleg kihagytuk a reggelit, és mentünk tovább a Pilis-nyeregig, ahol megálltunk egy röpke szerelvényigazításra.
![Pilis-nyereg](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/Kep0463.jpg)
A Pilis-nyergi esőbeálló
Itt találkoztunk először más emberekkel. „Egynapos” túrázók voltak, egy kicsit beszélgettünk velük, aztán mentek tovább.
Közben Luca megint telefonált, hogy lerobbant a busz, küldenek utánuk egy másikat, úgyhogy késni fog. Ezzel felcsillant a remény, hogy esetleg még a mentesítő járat előtt odaérhetünk a megállóba, és akkor Dobogókőig kényelmeskedünk egy kicsit. Nagy lendülettel veselkedtünk hát neki a meredélynek, ami a Két-Bükkfa-nyeregre vitt fel. Felfelé menet újabb túrázók jöttek szembe, nagygyerekkel, kiskutyával. Kikerültük egymást, majd miután a Zöld-jelzés elkanyarodott a Zöld-háromszögtől, és egy kicsit még meredekebbé vált, BedeCo-nak ismét kedve szottyant egy kis ugrabugrára. De egy, a hó alatt megbúvó, az ösvényen alattomosan keresztbe nyúló gyökér megakadályozta a mozdulat tökéletes elindításában, így bosszúból inkább lefejelte a földet. (Tény, hogy a gyakorlat még mindig nem volt hibátlan, de én ezúttal a befejezésre simán tíz pontot adtam volna… )
Azért volt szép része is a felmenetnek, az út menti bozótos a fejünk felett összezárult, így egy hóborította, ágas-bogas „alagútban” kapaszkodhattunk felfelé.
![Az "alagút" eleje...](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3824.jpg)
Az eleje volt a „legzártabb”…
![... közepe...](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3825.jpg)
…aztán fel-feltünedezett az Ég…
![... és vége](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3826.jpg)
…és végül egy kanyar után előbukkant a Nap…
Felérvén a nyeregre ráfordultunk a Zöld+ jelzésre, ami elvezet a megállóig. Itt nagyjából szintben halad az út, aztán a végén van egy rövidebb meredek, ahogy idejövet is, csak most lefelé. Itt elgondolkoztam, hogy talán egyszerűbb lenne a dolog gatyaféken, de végül is kisebb megcsúszásokkal leértünk az úthoz. Természetesen a busz épp az orrunk előtt kanyarodott el Dobogókő felé, ránk se hederítve. A megálló egy picit feljebb volt, arra indultunk, hogy találkozzunk BedeCo ott leszálló barátnőjével. De a busz egyáltalán nem állt meg a megállójában, ezerrel döngetett tovább felfelé. Felmerült bennünk a kérdés, hogy miért nem szállt le Luca, illetve, hogy hol van egyáltalán. A probléma gyorsan megoldódott, előbb telefon, hogy ő nem várta meg a mentesítő járatot, inkább gyalog indult tovább a műúton, aztán egy perc múlva már meg is érkezett a kanyarba. Innen aztán BedeCo javaslatára az aszfalton mentünk fel Dobogókőre, azt mondta, elég volt a csúszkálásból. Úgy tűnt, aznap már nem akar több akrobatikus műkorcsolya-elemet gyakorolni… ![](http://mtp.info.hu/plugins/editors/fckeditor/editor/images/smiley/msn/wink_smile.gif)
Közben a hó szakadatlanul hullott, sokszor mégis szikrázó napsütésben baktattunk a dobogókői felső menedékház felé, ahol BedeCo-ék állítása szerint nagyon finom bogrács- és babgulyás kapható ilyenkor.
![A Dobogókőre vezető műút](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3830.jpg)
Itt a hóesést próbáltam megörökíteni; a napsütésben csak úgy csillogtak-villogtak a hópelyhek
(persze ez a képen nem igazán látszik, csak a fehér pöttyöcskék mindenütt… )
Az úton komoly forgalom volt autókból, fel és le egyaránt, de azért reménykedtünk, hogy beférünk az étterembe. Fent tényleg tele volt az összes parkoló, és szép számmal voltak szánkózó-síelő emberek mindenfelé. Odaértünk a menedékházhoz, és valóban, kint a bejárat előtt három bográcsban is főtt a gulyás, csodás illattal töltve be a levegőt. Bementünk, és szerencsénkre egész sok hely volt, még válogathattunk is. A fűtést nem vitték túlzásba, a radiátoroknak épp csak a teteje volt langyos, de így is volt kb. 17-18 fok, ami a kinti -12-13 körüli után kifejezetten jólesett. Lecuccoltunk, és rendeltünk. Anyagi eszközök híján engem Luca meghívott az ebédre, újra csak köszönöm szépen Neki. A leves valóban finom volt, és utána még egy „Bécsi almás rétes, fahéjas és diós vaníliaöntettel”-t is magunkba gyűrtünk. Közben én üzenetet kaptam, miszerint hétfő kora délelőtt meló lesz, így a további kint maradás sajnos ugrott. Összeszedelőzködtünk, aztán kimentünk még az étterem mögé a kilátó-teraszra, és megnéztük a jegesedő Dunát.
![Kilátás Dobogókőről](http://mtp.info.hu/images/cikkek/GP/NHHP/IMG_3831.jpg)
A ködbevesző hegyek előtt, és az előtérben jobban látható kis „csúcsok” között az az ezüstös „szalag” a Duna
Ezután kiballagtunk a megállóba, megvártuk a buszt, felszálltunk, útközben még beszélgettünk, aztán a HÉV-ről leszállva elbúcsúztunk, és mindenki ment haza. Hát ennyi volt a Pilisi Nagyon Hideg Hétvégénk ![](http://mtp.info.hu/components/com_kunena/template/default_ex/images/hungarian/emoticons/victory.gif)
Nagyon köszönöm BedeCo-nak és barátnőjének, Lucának a társaságot és a lehetőséget, remélem sokszor sikerül még hasonló programokat összehoznunk ![](http://mtp.info.hu/components/com_kunena/template/default_ex/images/hungarian/emoticons/yes.gif)
(U.i.: Az igazsághoz az még mindenképpen hozzátartozik, hogy BedeCo folyamatos csúszkálása, és gyakori és hatalmas esései, valamint az én igen kisszámú megcsúszásom nem az ő ügyetlenségének, vagy az én ügyességemnek volt köszönhető szerintem, hanem annak, hogy BedeCo bakancsa nagyon nem tapadt, míg az enyém egész jól szolgált. Hogy érzékelhető legyen a különbség, azt mondanám, kb. olyan volt, mintha ő csapágygolyókat szórva a saját talpa alá ment volna fel a jégre, én meg, ha nem is szöges, de legalábbis téligumiból vágott talpakon…)
|