Táborozás a Tisza árterében PDF Nyomtatás E-mail
Cikkek - Túrák
Írta: Öregindián   

 

 
A Tisza
 

  Két évvel ezelőtt egy hétig táboroztam a barátommal a Tisza ártéri erdeiben. Noha pokoli hőség volt akkor, mégis feledhetetlen élményben volt részem.  Az elmúlt évben is le szerettem volna utazni, de a magas vízszint, és a kiszáradni nem akaró sár miatt nem sikerült bejutnunk a cimborám kedvenc területére, ezért az idén, az első hívására csomagolni kezdtem. Félő volt ugyanis, hogy a szeszélyes folyam a nagy esőzések miatt megint csak kilép a medréből, és akkor újabb esztendőt kell várnom. De nem csupán ez adott okot a sietségre. Tartani lehetett attól is, hogy a partvonal egyszerűen beomlik, ezzel megszűnik az ideális horgász-vadász táborhely.

 

 

 

 

 

  A barátom több mint harminc éve költözött le Budapestről az egyik faluba. Horgász szenvedélye késztette arra, hogy eladja budai lakását, felszámolja az egzisztenciáját, és új életet kezdjen egy lényegesen egészségesebb környezetben. Tagja lett a helyi vadásztársaságnak is, az évek során nagyon sokat vadásztam nála, és elég jól megismertem a vidéket. A mostani táborozás azonban bebizonyította, hogy az olyan síkvidéken, ahol nincsen kiemelkedő dombság, nem látszik templomtorony, de még a harangszót sem hozza el a sátramig a szél, semmit sem ér a korábbi terepismeret. Az egykori erdőket ugyanis kivágták, van, ahol feltörték az ugart, máshol pihentetik a korábbi táblákat, amelyeket belepett a gaz, a Tisza gazdag hordalékában újabb sarjerdők nőttek, ezek szinte áthatolhatatlan dzsungellé váltak a szederindák, csalánosok, víziakácok, fűz,- és kőris suhángok sűrű kuszaságában. Egyszóval szinte teljesen idegen vidékre érkeztem. Méghozzá eddig nem élvezett úri módon! A barátom terepjáróval vitt ki a falutól kb. 15 km-re lévő partszakaszra. Tekintve, hogy nem kellett semmit cipelnem, bizony kényelmi felszereléseket is bepakoltam.

 

 

1

 

 

2

 

  Fára szerelhető, napfénnyel melegíthető zuhanyozó tasakot, csappal ellátott vizeskannát, és most őszintén bevallom, egy csomó olyan dolgot, ami elő se került a zsákokból. No de nem túlélni mentem, hanem egy jót táborozni, kipucolni a tüdőmből a főváros koromlerakatát, és persze ha mód van rá vadászni, és horgászni. Kell több? Persze hogy kell, de csak sorjában!

    Ismét csak a kényelemszeretet okán a kétszemélyesnek csúfolt kis sátraim helyett egy háromszemélyes sátrat vittem magammal. Ezt vagy tíz éve ki se bontottam, nem tudhattam, hogy elég vízzáró maradt-e, ezért „obis” ponyvával borítottam, és a ponyvákat is alaposan lecövekeltem.

 

3

Évek óta letaposott helyen állt a sátram. A tűzi állvány, és az akasztó ágas sk. „alkotás”

 

  A pluszmunka megérte a fáradságot, mert a Medárd nem tréfált. Tomboló viharokat, özönvízszerű esőzéseket hozott, és igen kellemes volt a tudat, hogy mindez nem árthat nekem. Nagy körültekintéssel választottam meg a sátor helyét is. A folyam által kimosott gyökerű, szél által kidöntött fák sokasága intett arra, hogy jó lesz vigyázni! Alaposan megvizsgáltam, hogy vajon a felettem lévő ágak között van-e veszélyesen száraz, esetleg lezuhanó darab. Len Cacutt, a Túlélés (katonai) című könyvében szó szerint ezt írja: „Légy óvatos! A feletted lévő fák remekül néznek ki, de a zuhanó ágak -zuhanó halál- egyik leggyakoribb halálokozónak számítanak a dzsungelben”. Persze nem csak ott, -teszem hozzá én- bárhol elég egy karvastagságú ág a súlyos sérüléshez, vagy halálhoz.

  

  A táborverés után a barátom megmutatta a „dzsungel fridzsidereit”. Na ez már a „népi túlélő” tudományhoz tartozik!  Bent az erdőben, a vizes talajba ásott egy kb. 60x60x60 cm-es gödröt. Ebbe rámolta az élelmiszerét, szalonnát, tojást, szalámiféléket, és zöldségeket. Ezt lefedte uszadékfával. Ha nagyon meleg volt, öntött egy kis vizet a gödör aljára. A párolgó víz hőelvonással jár, emiatt valóban olyan hideg maradt az élelmiszer, -és a sör(!)- mintha a hűtőszekrényben tárolta volna. Az italnak egyébként a partoldalba ásott gödröt, hasonló technológiai elvek alapján, és a táborozás végéig hideg italhoz jutottunk. Tőle hallottam egy módszerről -amit ő maga se próbált ki-, hogy ha állítólag a tábortűz alá ássuk be az italos üveget, akkor azon az elven, hogy a hő fölfelé száll, lehűl a palack is. Egyszer kipróbálom!

 

4

Az egyik „dzsungelfridzsider”

 

 

A táborozás során az alábbi programokat terveztem:

1. Ki akartam próbálni, hogy komoly felszerelés -és minden horgász tapasztalat- nélkül tudnék-e az életben maradáshoz szükséges mennyiségű halat fogni?

2. Készíteni akartam csalánfőzeléket.

3. Tekintve, hogy rendelkezem vadász-íjász vizsgával is, szerettem volna az akkor már lőhető vadakból lenyilazni egyet.

4. Pár csapdaféle működését is tanulmányozni akartam. (Máris hozzáteszem, a tervezettnél pár nappal korábban kellett sátrat bontanom, így erre az utóbbira nem került sor.)

 

  Akkor kezdjük a horgászattal. A barátom a szó szoros értelmében profi horgász, több tízezer forintos bottal, spéci orsókkal rendelkezik. De nem ám ezekkel horgászott! Még az elmúlt években került a kezébe Hermann Ottó egyik írása, amelyben a szerző bemutatta a régi pákászok horgász készségét. Ez nem más, mint egy 3-5 méteres igen vékony kőris suháng, amelynek a végére egyszerűen rákötötték a horgászzsinórt, (mellőzve minden orsót) és igen eredményesen fogtak vele halat. A barátom továbbfejlesztette az ötletet oly módon, hogy bár lazán megkötötte a damilt a bot végén, de hosszan, csavarvonalban rátekerte a bot közepéig. Így egy fantasztikusan erős horgászbot jött létre. Miért?- kérdezhetnétek. Mert így nem a bot végével, hanem szinte az egész bot hosszával kell megbirkóznia a halnak, hiába húzza, vonja, képtelen eltörni. Érkezésem előtti napon a barátom fogott egy közel méteres harcsát, két kb. 3 kilós csukát, és egy 3.5 kilós süllőt ezzel a primitív eszközzel.

 

5

Összeállítom a „Hermann botot”

 

 

  Én is kivágtam az ártéri dzsungelben egy botot, és a túlélő cuccomból kivett egyszerű horoggal, damillal felszereltem. Eszkábáltam hozzá egy úszót, majd lustasági okokból kunyeráltam a barátomtól néhány gilisztát, és irány a part.

 

6

Íme az első vörösszárnyú

 

 

 

  Nagyjából fél óra alatt három, férfitenyérnyi méretű halat, dévért és keszeget akasztottam ki. Itt abba is hagytam a kísérletezést, a halakat pedig, visszadobtam. Ennek mindössze az volt az oka, hogy előző napon a szó szoros értelmében betegre ettem magamat, a harcsából főzött halászlével, valamint a ropogósra sütött csukahússal. Nem részletezném az éjszakámat azok után, de a háborgó gyomrom miatt el se tudtam képzelni, hogy megint halat egyek. Így hát ment vissza a vízbe a zsákmányom. Viszont komoly tapasztalattal lettem gazdagabb. Ha jó helyet fog ki az ember, és persze van szerencséje, akkor igen egyszerű eszközzel is lehetséges a halfogás.

 

 

  7

Cimborám gyorsan, profi módon dobja szét a vacsoránakvalót

 

8

Fő a halászlé

 

 

  Érdekes, hogy az emberi szervezet mennyire tudja, mi kell neki. Mivel kutyául éreztem magamat, komoly ételre gondolni se tudtam. Viszont beugrott, hogy nagyon is megennék valami főzeléket. Akkor lássunk a csalánfőzelék elkészítéséhez. A különféle túlélő könyvekben azt írják, hogy úgy kell elkészíteni, mint a spenótot. Abban pedig, bőséges gyakorlatom van. Szedtem hát egy jó nagy szatyorravaló csalánt. Sajnos már nem lehetett zsengét találni, közel másfél-kétméteres szárakról tépkedtem a leveleket. Persze lecsipkedtem a sudarán lévő sarjakat is, de zömében a vastagfalú, erezett levelekkel tömtem meg a táskát. Gyors átmosás után meglepődve tapasztaltam, hogy a bevizezett csalán már nem csíp. (Azóta más barátomtól tudom, hogy faluhelyen, miután szárastul letépték a növényt, végighúzták a harmatos aljnövényzeten, és onnantól már nem csípett.)

  De főzzünk tovább! A levelek vastag erezetét kitépkedtem, majd a leveleket is szétszaggattam. Kevés olajat tettem a bográcsba, és lassú tűzön fonnyasztani kezdtem a csalánt. Közben fokhagymát aprítottam fel, valamint tejporból, vízzel tejet készítettem, ebbe pedig, lisztet kevertem a habaráshoz. Amikor úgy véltem, hogy már félig puha a csalán, akkor behabartam, és beleszórtam a fokhagymát. Az elkészült étel külleme nem volt valami bizalomgerjesztő. Sőt, az igazat megvallva, gyalázatosan nézett ki. Az íze viszont elképesztően finom lett. Persze -mint a barátom megjegyezte- sokat dobott volna rajta, ha szalonnazsírt sütök alá. De így is elfogyott. Ráadásul annyira laktató volt, hogy bizony még a kutyának is jutott belőle.     Van még egy tapasztalatom a csalánnal kapcsolatban: nagyon ki kell mosni! Én ugyan átmostam, ennek ellenére a magasból leszedett levelekre is került valahonnan homok. Nem örültem, amikor ropogni kezdett a fogaim között. Mégis örvendetesnek találtam, hogy a mindenütt fellelhető növénnyel akár jól is lakhat az ember. Túlélő helyzetben pár napig ki lehetne húzni vele.

 

 

9

Az alapanyag

 

10

Itt már a bográcsban párolódik a csalán. Vedd észre a háttérben a jókora szemeteszsákot! Még a legapróbb hulladékot is feltakarítottuk, nálunk nem létezett környezetszennyezés.

 

 

  Bár már mindent megfőztünk, még nem szóltam a tűzgyújtás körülményeiről. Amelyek pedig nem voltak felhőtlenek! A napok-hetek óta tartó esőzés miatt a fákról sem lehetett száraz ágakat letörni, ezért a tábortűzhöz rendhagyó módon, -sőt életemben először- felhasogattam egy kb. 20 cm átmérőjű, a Tisza által partra sodrott ágdarabot. Ennek a közepe száraznak tűnt, de a begyújtástól kezdve folyamatos pattogás jelezte, hogy bizony messze van az a szárazságtól. Ám ismét bebizonyosodott, hogy a fatwooddal nem lehet kibabrálni! Egy kéregdarabra kaparékot szórtam, azt a nagy svéddel lángra lobbantottam, majd a lángocskákat fatwood forgácsokkal etettem, ezekre egyre vastagabb fatwood szálakat raktam. Amikor minden égett, fekete füstű, szinte elolthatatlan tűzzel rendelkeztem, amely remekül meggyújtotta az immár felhasogatott uszadékfát. Csak adalékként: vittem a cimborámnak egy nagy csomag fatwoodot, hátha kedvet kap a használatához. Nem kellett neki, mondván, tud ő másként is tüzet rakni. Hazatérésem után pár nappal felhívott, és közölte, nagyon megbánta, hogy nem fogadta el az ajándékot. A szűnni nem akaró esőzések miatt nagyon is szüksége lett volna rá.

 

  Már az első napon kimentem vadnyomot keresni. A sárban hamarosan felfedeztem egy őzsuta, és két újszülött gidájának a lábnyomait. Ezekre az állatokra csak a legmegátalkodottabb orvvadász lőne! Természetesen én is beértem néhány nyomokról készült fotóval. Később jutott eszembe, hogy érdemes lett volna valamilyen tárgyat a nyomok mellé helyezni, hogy a méretek jobban felismerhetők legyenek, de ezt elmulasztottam. Talán így is látszik valami:

 

11

 

 

 

 

12

 

  És most vadásszunk is egy kicsit! Az első nap estefelé, egészen a tábor közelében riasztott egy őzbak. Másnap megkerestem a nyomait, amelyek azután hamar elvesztek a bozótosban. Találtam vaddisznó-süldő nyomot is, így nagy reményekkel láttam az előkészületekhez. Délelőttönként leadtam agyagbuckákra pár tucat gyakorló lövést (a normális vadász nem a vadon gyakorol!), majd kiválasztottam a leshelyemet, és amikor az időjárás már megengedte, elindultam.

 

13

 

  55 fontos, szétszedhető acélíjamat vittem magammal, öreg cédrusvesszők társaságában, amelyeket pulykatollak kormányoznak. Nagy általánosságban ugyancsak régi, Bear razorhead pengéket használok. A hátamon egy BW hátizsák látszik, ezt egy üléssé kihajtható vázra szereltem, így akár több órás lesre is felkészültem. Egy hatalmas nyárfa tövében telepedtem le, ahonnan több irányban jó kilátás nyílott, még a zsákon ülve is. A felhős ég miatt elég gyorsan sötétedett.   Aggasztott, hogy talán akkor jön elő a bak, amikor pontosan lőni már lehetetlen. De az is aggasztott, hogy távolról egyre szaporodó villámlások világították meg az eget, a dörgések pedig, mind közelebbről hallatszottak. És akkor hirtelen megszólalt a bak is! Méltatlankodó, kicsit a kutya ugatására hasonlítható hangon riasztott, és elfuttában is szidott tovább. Nem értettem a dolgot, mert én egyszerűen nem látszottam, és a hangja irányából következtetve a szél is felőle, és nem énfelőlem fújt. Mi történhetett? Erről tanakodtunk a barátommal is, majd arra következtettünk, hogy a reggeli nyomkereséskor, amikor fejtetőig érő csalánosokon is átcsörtettem, a szagom órákon keresztül megmaradt a vizes levélzeten. A derék jószág innen kaphatott szimatot, de mivel nem volt biztos a veszély forrását illetően, riasztva futott el. No majd másnap!

  De másnapra jött a telefon, és utazni kellett haza.

 

  Tudom, nem volt nagy buli, amiről írtam. Semmi veszély, semmi túlélő szituáció, semmi háton cipelt, lenyilazott zsákmány. Azért írtam le mégis az élményeimet, mert bizonyára többen is akadnak, akiknek még ennyi lehetőségük sem volt a kikapcsolódásra. Így hát igyekeztem megosztani az örömömet mindenkivel.

 

 

 

14

 

Öregindián

   

Hozzászólások
Keresés
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Jelentkezz be vagy regisztrálj!
tizedes  - re: |2012.06.22 22:34:23
tizedes írta:
A tűz alatti hűtésről már én is olvastam,de én úgy tudom hogy máztalan agyagkorsót ástak el,és ahogy a tűz felmelegítette a földet maga alatt,a máztalan korsófalon át elpárolgott a víz egy része,a többi meg lehűlt a párolgás miatt.

Sörrrel nem hiszem hogy működik.
tizedes |2012.06.22 22:33:24
A tűz alatti hűtésről már én is olvastam,de én úgy tudom hogy máztalan agyagkorsót ástak el,és ahogy a tűz felmelegítette a földet maga alatt,a máztalan korsófalon át elpárolgott a víz egy része,a többi meg lehűlt a párolgás miatt.
mek |2011.08.23 12:14:40
Hali
Jó volt olvasni.
Tűz alatti hűtésről: már többször "főztünk" tűz alatt, és ahogyan Konttra is írta, a félrekotort tábortűz helye sokáig melegíti azt, aki oda "ágyaz" magának.
Tehát, ha hűtött sör nem is, forralt bor még készülhet ily módon
T-Boar |2011.08.21 16:59:43
Klassz lehetett! Látom a társaságot a sör hűtése kavarta fel a leginkább. (ez egy teljesen természetes férfi reakció ) A "legendaírtók" foglalkoztak a témával, (persze labor körülmények között) arra jutottak hogy nem hűl le a sör a tűz alatt. http://www.youtube.com/watch?v=riMqzcuCdfY
De talán ha a melegedési határ alá ásnánk el a sört és a tűz alatt felmelegedő és kiszáradó föld a kapillárisokon keresztül, a mélyebb rétegekből hűvösebb vizet szív fel, ... ?? Talán.
Öregindián |2011.08.20 20:10:23
Urak! Csak egy-két napra vagyok itthon,még szabadságolom magamat, így összefoglalóan válaszolnék.A tűz alá ásott sörben én sem hiszek, de megér annyit, hogy kipróbálom. Általában minden VT.-nél fogadják az (igazolt) íjas vadászt, persze pénzért. Nekem szerencsére baráti kapcsolat révén, a cimbi "kontingensét" lőttem volna meg. És akkor mindenkinek: itt nem adtam fel, októberre tervezem az újabb vadász-horgász táborozást, remélem, a finn Uukko (vadászisten) vagy Diana istennő, vagy az a jó magasságos akármi az íjam közelébe hoz egy lőhető vadat. Ha így lesz, beszámolok róla.
Switchblade |2011.08.19 06:37:46
Hat igen, a fatwood az fatwood... ;)
Sajnalom en is, hogy nem jott ossze a vadaszat resze a kalandnak (de ez is benne van a pakliban...).
A tuz ala asott sor hutes szerintem sem allja meg a helyet.
Nagyon jo kis beszamolo volt, koszi szepen!
Arcanum |2011.08.17 14:26:14
Hali!

Ez melyik vadásztársaság területe, hogy ilyen jó szívvel fogadják az íjas vadászt?

Arcanum
kontrra |2011.08.16 21:26:31
Hangulatos írás lett, kár hogy a tervezett dolgok némelyike meghiúsult.
Egyébként van olyan, a téli földönalvást kellemesebbé tévő módszer, hogy a hosszútüzet odébbkotorjuk, és a tűz helyén alszunk, valszeg nem a túlmelegedés elkerülése érdekében, de hát ezt biztos te is ismered.
hajdúságivandor |2011.08.16 20:45:10
Jó kis kirándulás lehetett, ezeken az eseménytelen hetekben-hónapokban igazán jól esett olvasni.
szilva |2011.08.16 10:05:38
Szerintem is az a logikus, hogy minél intenzivebben tüzelsz egy helyen, annál jobban átmelegszik alatta a talajréteg, és nem pedig kihűl...
horka |2011.08.16 09:20:10
Gratula! Jó cikk... Igazán kár ,hogy nem sikerült becserkészni a bakot. Szívesen olvastam volna még a vadász történetet.

Ami meg a tűz alá ásott sört illeti, az nekem kicsit városi legendának tűnik.
"azon az elven, hogy a hő fölfelé száll"
Ez ugyanis nem igaz. A melegebb levegő/víz tényleg fölfelé száll/emelkedik a sűrűség különbség miatt, de a hő önmagában(mint energia áram) nem! Vagyis ha tüzet raksz az felmelegíti az alatta lévő földet is.
Patent |2011.08.15 19:13:29
Jó cikket írtál! Nemcsak élménymegosztás ez, hanem kedvcsináló is. A horgász-rész tetszik a leginkább. Nosztalgiáztam azon a részen, de szerintem nem csak én. Horgász-pályafutásomat ugyanilyen cájggal kezdtem 6évesen, de később, amikor már volt boltban vett felszerelésem, akkor is néha-néha összeállítottam az 'olcsó, de jó pecát'.
A halászlével én is mindig így járok.
Köszönjük!
sumesz |2011.08.15 17:43:26
Nagyon tetszett, köszönöm az írást.
szilva |2011.08.15 14:42:18
Nekem is nagyon tetszik! Maga a létezés a természetben csodálatosan klassz dolog. Nem kell állandóan hőstetteket végrehajtani... Az irásod zárszavában, az utolsó négy mondatban benne van a lényeg. Köszönöm, hogy megosztottad az élményeidet!
fisligery |2011.08.15 12:15:17
Gratulálok nagyon jó cikk
Egymás után kétszer olvastam el
Köszönjük