Kirándulás a Kutyahegyen PDF Nyomtatás E-mail
Cikkek - Túrák
Írta: Öregindián   

 

 Kirándulás a Kutyahegyen
 
 

  Néha még az egynapos kirándulás is nehezen jön össze. Most is három hetet csúszott a tervezett utam. Hol a köd, hol pedig a szeles-esős idő tett keresztbe. Azt ugyanis értelmetlennek találom, hogy kicaplassak valahová, azután nem látok semmit, de elmondhatom, hogy jártam X erdőben. No a hétvégén, azaz december 11-én végre felhúztam a bakit. Két tervem volt. Fel akartam deríteni a Nagykovácsi felett húzódó erdőségek egy kis részét, meg akartam vizsgálni, hogy a környéken található fenyőcsoportokban akad-e fatwood? Ez -mint ahogy annyiszor szó esett már róla- nem minden fenyőben található, hanem nagymértékben függ a talajadottságoktól, a terület mikroklímájától, csapadékviszonyaitól, az egyes fák sajátos tulajdonságaitól. És Switchblade barátunk legutóbbi fotóiról, illetve hozzászólásából, amely a Tűz topikban jelent meg, megtudtuk, az adott fának sem minden része tartalmaz „zsírosanyagot”. Ami ugye már mindenkinek ismerős: zömében terpentin és gyanta egyvelege. 

Másik szándékom szerint Atti portáltársunk figyelemkeltő indítványának megfelelően, ki akartam próbálni a fatwood „tűzerejét”, azaz hogy kinti, szeles, hűvös időben, fél liter vízzel mennyi idő alatt lehet egy smacket főzni. Ez utóbbiról részben már be is számoltam, ugyancsak a Tűz-topikban.

A fiammal keltünk útra. Nagykovácsi északi részén hagytuk el a községet, és egy kőtörmelékkel borított, de kátyús sáros földúton jutottunk az erdő aljáig. Az autót itt hagytuk, és a sárga jelzésen kezdtük el a túrát. Korábbi emlékeim szerint fenyves mellett kellett volna elhaladnunk, de később rájöttem, hogy az egy balra leágazó út mellett lehetett, de visszatérni már nem akartunk. Talán lesz még erre is fenyves! Valamikor azt olvastam, hogy ki akarják irtani a fenyőket az egész Budai hegyvidékről, mert itt ez a fa tájidegen. Hát eddig szerencsére nem tettek ilyen barbár pusztítást, sőt a Szénásokat és környéküket szigorúan védett övezetnek minősítették. Valamiféle kutatás is folyik itt. Több, 8-10 nm-es bekerített földdarab mellett haladtunk el. A kerítésoszlopra elhelyezett, magyar és Eu-s jelképekkel díszített táblákon felirat olvasható, mely szerint azt vizsgálják, hogy a nagyvadaktól ily módon mentesített növényzet hogyan fog viselkedni? Ez biztos érdekes felvetés, csak nem fogom fel az értelmét, hogy mi szükség van erre egy kifejezetten nagyvadas ökoszisztémában?

Felballagtunk a Kutyahegyre, egy fenyőcsoporthoz.

 

1

 

Sikerült találnunk egy gyors táborozásra alkalmas helyet, ahol hozzáláttam a főzéshez.  Téli, vagy esős, ronda időjárás esetén egy komplex tűzgyújtó szütyőt viszek magammal. Ez két dobozt tartalmaz. Az egyikben az ugyancsak ismertetett fatwood (kaparék, forgács, szilánk) található, a másikban mindenen gyulladó gyufa, viharálló „csónakgyufa”, bicikli belső, és kandalló-begyújtós van. Az elvem szerint ugyanis nem érdemes romantikázni akkor, amikor sürgősen szükségünk van -ráadásul mostoha körülmények között- tüzet gyújtani.

 

2

 

A dobozok mellett „biztonsági” gyújtós is elfér - persze ez is zsírosfa. Az alsó képen az angol katonai főző, és a tesztelni kívánt fatwood mennyiség látható.

 

3

 

A kísérlet folyamatát, és az eredményeit a Tűztopikban ismertettem, itt nem akarok visszatérni rá. Csupán annyit, hogy megint meggyőződtem arról, a fatwoodot inkább gyújtósnak, mint tüzelőanyagnak érdemes használni, a zsíros korom miatt. És még egy megjegyzés. Bár meleg volt, kb. 3 C-fokot mérhettünk(volna), a nyirkos levegő és a szél miatt elgémberedett a kezem, emiatt elég sután működtettem a szikravetőt, és csak az ötödik nekifutásra gyújtottam meg azt a kaparékot, amely máskor már az elsőre lángra lobban. Mindebből következik, hogy érdemes eleve bekalkulálni: rosszabb időjárási, stb. körülmények között még azt is elbénázhatjuk, ami máskor már zsigerből megy.

 

4

 

5

 

6

 

Ez a csajka bár nagy kincs a számomra, hiszen 14 éves korom óta használom, mégis meg kell mondanom, nem ideális a főzéshez. Az alját csak kis felületen éri a hő, emiatt nehezebben forr fel benne a víz. Egy lapos fenekű edényben bizonyára 1-2 perccel előbb készült volna el az étel.

 

7

 

Hát a Smack azért elkészült, a lét leittuk róla levesnek (nagyon jól esett a forró ital), a tésztát megettük kenyérrel, így elég jól meg is töltötte a hasunkat. 

Míg a fiam elment felderíteni a környéket, átverekedtem magamat egy sűrűségen, egy kis fenyvesbe. Tuskót nem találtam, gondolom azért, mert itt nem is vágják ki (hála Istennek) a fenyőket. Amelyik kidől, azt majd felemészti a természet. Egy ilyen kidőlt málladozó fatörzset bontottam meg a baltámmal. Igencsak örültem, amikor megéreztem, hogy a közepén keménybe ütközik a szerszám.

 

8

 

És felbukkant a fatwood! A balta élénél látható.

 

9

 

Ennyit faragtam ki a málladozó törzsből. Volt már ennél „fatwoodosabb” leletem is, mégis nagyon örültem a zsákmánynak. Ott helyben le is faragtam a dzsuvát, majd hazatérve feltettem a fűtőtestre száradni a darabokat, mert a rothadás folyamata alatt teljesen átáztak.

 

10

 

A Kutyahegy, valamint a Szénások vidéke vadban igen gazdag. Szívből irigylem azokat, akik itt vadászhatnak. Mi beértük nyomkereséssel. Rábukkantunk egy dörzsölőfára is, amelyhez a vaddisznók dörzsölik az oldalukat. Sokan, és gyakran járhatnak ide vakarózni, mert ennyire lecsupaszított törzset ritkán látni.

 

11

 

Jódarabig a kék kereszten haladtunk, majd átváltottunk a kékre, amely hosszú kanyargások után éppen ellenkező irányba tartott, mint amerre mi igyekeztünk. Ezért úgy döntöttünk, hogy bár ismeretlen erdőségeken kell átvágni, lerövidítjük a kocsihoz visszavezető utat. Na ezek azok a bizonyos lerövidítések, amelyekről már itt a Portálon is cseréltünk véleményeket. Az ember elindul, aztán elképed, hogy a sűrű erdőt milyen mély horhos vágja ketté. Persze a haladási irányunkat éppen keresztezve. Valahogy átvergődtünk rajta. Aztán jött még egy, és még egy.

 

12

 

Na, ez az utolsó már annyira mély, meredekfalú volt, hogy semmiképpen se úsztuk volna meg sérülés nélkül a le-föl mászást, ezért úgy döntöttem, hogy inkább követjük a vonalát, valahol csak véget kell érnie. Az idő kissé sürgetett, hiszen decemberben korán sötétedik, és az álmoskönyvek szerint ismeretlen terepen, nehéz és veszélyes terepviszonyok között nem tanácsos sötétben eltévedni. Mert mondanom se kell, hogy egy idő múltán már gőzünk se volt, merre járunk. Persze aggodalomra nem volt ok, hiszen ráláttunk Nagykovácsi házaira, de ezek nem arrafelé helyezkedtek el, amerre nekünk mennünk kellett volna, így támpontot nem adtak. Illetve adtak: arra nem szabad mennünk! Végre leértünk. És akkor két és félméteres vadkerítés állta az utunkat. Ennek megint csak nem örültünk, hiszen a le-föl caplatástól a combizmaink már erősen sajogtak. Párszáz métert kutyagoltunk a kerítés mentén is, remélve, hogy találunk szokásos létra-átjárót, de még a távcsővel messze előrenézve se láttam ilyet. Ezért úgy döntöttünk, hogy átmászunk. Kicsit tartottam tőle, hogy kárt okozunk, de nagy örömömre olyan erős drótból fonták a kerítést, amelynek meg se kottyant a mázsás súlyom. A fiam meg majd’ húsz kilóval könnyebb nálam, ő igazán nem okozott kárt.

 

13

 

Na végre átmásztunk. Az öröm korai volt, mert ettől a kerítéstől számítva kb. húsz méterre haladási irányunk útját állta egy másik, régebbi kerítés. De annyira rozsdás volt, hogy nem kockáztattuk meg a mászást, inkább ezt is követtük egy darabon. Átvezető létrát ezen se találtunk, viszont sikerült rábukkannunk egy olyan részre, amelyet valakik már derékmagasságba lenyomtak, és ezen átkepeckedtünk. A harmadik kerítés már szóra se érdemes, mert az eleve csak derékig ért, és könnyedén átlendültünk rajta. Innen, egy lepusztult gyümölcsösből, felfedeztem egy ismert tereptárgyat, és gyorsan vállon veregettem magamat, mert annyi kitérő, csúszás-mászás ellenére, szinte zsinórban a kocsi fölé érkeztünk.

A kis túra amolyan tüdő-szellőztetőnek tekinthető, utólag visszagondolva élvezetes volt. Sikerült kipróbálnom, amit akartam, és néhány régi tapasztalatban megerősített. Ezek egyike az a bizonyos „lerövidítem az utat”. Ismeretlen terepen szinte mindig új, és új nehézségek várhatnak ránk. Mielőtt elhagyjuk a jelölt, vagy ismert utat érdemes ezekkel számolni. De a régebben ismert táj arculata is változhat, új birtokosság vette tulajdonba a hegyeket, erdőket, és ezek szinte mindenütt oldalakat taroltak le, kerítéseket emeltek. Előfordulhat, hogy a nyáron még járható irányban télen már nem folytathatjuk az utunkat. Újból megtapasztaltam azt is, hogy micsoda segítséget, biztonságot nyújt egy vasalthegyű túrabot. Igen meredek hegyoldalakon ereszkedtünk lefelé. A nedves agyagtalaj csúszós volt. Számos helyen avarral fedett sziklára léptünk, amely ha lehet, még síkosabbnak bizonyultak. A botot előrenyújtva, azon megtámaszkodva biztonsággal ereszkedhettem lefelé. Összegezve: minden jó, ha a vége jó!

 

Öregindián

 

Hozzászólások
Keresés
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Jelentkezz be vagy regisztrálj!
Öregindián |2011.12.29 14:09:21
Az írás mindössze azt a célt szolgálta, hogy megmozgassuk kissé a Portál állóvizeit. Örvendetes lenne, ha mások is rászánnák magukat az élményeik megosztására.Erdőírtásról. A Budai hegyvidék jelentős része a Pilisi Parkerdőgazdaság felügyelete alatt áll. Tapasztalataim szerint ott rend van. Viszont a Bakonyban, és másutt igen sokan vásároltak kárpótlási jegyért erdőrészeket, vagy egész hegyeket, és kíméletlenül letarolták a fákat, a gyors haszonszerzés érdekében. Nem csak "tájidegen" fajták estek áldozatul a kapzsiságnak. Gigának: azok a kiálló ágak nem tartalmaztak fatwoodot.Szürkésfehérek voltak, fatwoodról pedig árulkodik egy vöröses "gallér" az ágtőnél.
tapír |2011.12.28 12:42:59
A feketefenyőket máshol is tájidegennek bélyegezték, pl. a Bakonyban, Várpalota fölött a Vár-völgyben is kiirtották őket, most aztán csodásan néz ki a hely. De amikor a Budai-hegységben "kékültem", találtam olyan Európa itt épül-táblákat, amik a mögöttük látható, valószínűleg súlyos pénzekbe kerülő (na nem a munka "érdemi" része kerülhet sokba)tájrombolást próbálták megideologizálni. Konkrétan egy olyan erdőrészt láttam, ahonnal szemmel láthatóan évekkel azelőtt letermelték a fákat, de a kiforgatott tuskókat, kevésbé használható fatörzseket otthagyták a széttúrt földön. Ez aztán a tudatos erdőművelés. Oké, hogy a feketefenyő tájidegen, de akkor hol marad az "őshonos" fajok visszatelepítése?
giga |2011.12.23 22:54:42
amin ültél a faragásnál, azt a törzset lett volna sztem élrdemes szétturkálni, a ágcsonkoknál biztos lett volna zsákmány
Switchblade |2011.12.23 19:53:56
Hangulatos kis iras. Koszi!
Ugy latom mar teljesen hatalmaba keritett a "fatwood fuggoseg"...
bagira |2011.12.23 12:35:45
Szép,olvasmányos és tanulságos is.Köszi
Shippey |2011.12.22 18:58:38
Nagyon klassz volt a leírás!
Köszönöm, hogy megosztottad velünk.