Nagyon tisztelt, nemzetközi tekintélyű professzorom, Kardos Lajos azt állította, hogy ha az evolúció úgy kívánja, lábak helyett akár kerekei is nőhettek volna az élőlényeknek. Felzúdulásunkra kifejtette, hogy az akkomodáció, azaz a primitív élőlények helyváltoztatási szükséglete, másként fogalmazva az elemi túlélési feltételek megteremtése céljából fejlődtek ki a járó-úszó-repülő célszervek, s ha a környezeti viszonyok megkívánják, ezek gördülő alkalmatosságok is lehettek volna.
Elmélete azért jutott eszembe, amikor ebbe a témába kezdtem, mert a mi "túlélősdink" is arról szól, hogy mi lenne, ha az élet, a szükséghelyzet úgy kívánná?? De engedelmetekkel ugranék egyet vissza a múltba.
Csupaszőr ősünk csak párszázezer évvel ezelőtt mászott le a fáról - véglegesen. Felfoghatatlanul távolinak tűnik döntésének időpontja, ám a törzsfejlődés folyamatában ez egy rövidke, utolsó, vagy azelőtti(?) állomás csupán. Időközben felegyenesedtünk, lett belőlünk homo erectus, majd rájöttünk az eszközkészítés és használat trükkjeire, innentől homo sapiensnek, "bölcs embernek" becéz minket a tudomány, aztán amikor a munkavégzés mellett megtanultunk játszani is, azaz olyan hobbykat találtunk ki, amelyek nem feltétlenül szolgálták a létfenntartást (pl. agyargyűjtés, céllövészet kiszívott koponyacsontokra stb.), no ettől kezdve a homo ludens, a "játékos" ember is pályára lépett. Csak egy kacsintásnyi idő kellett a különféle kivégzőkészülékek, majd a gépfegyver, villanyborotva, a műbolygók, és ami fontosabb, a dobozos sör felfedezéséhez ahhoz, hogy végképp civilizálódjunk, s megszülessék az örök alkotó, a természetet megváltoztatni, annak erőit legyűrni szándékozó "mérnökember", a homo faber. Ezek volnánk mi.
Legyőztük a természetet? Ugyan! Legyünk már annyira sapiensek, hogy tudjuk, meddő próbálkozás volt. Sajnálatosan gyenge vendégek vagyunk ezen a bolygón, előbb-utóbb ki is halunk, hát kezdjük keresni az utat - visszafelé. Egyre erősödik bennünk ugyanis a meggyőződés, hogy a nagy sietségben valamit elvesztettünk. Valami olyat, ami ösztöneinkbe kódolva, tudatunk leges-legmélyéről üzenget: túlságosan messzire távolodtunk eredeti, éltető környezetünktől, a természettől. Mi, akik megértjük ezt az üzenetet, időről-időre bakancsot húzunk, s energiánk, anyagi- és más lehetőségeink függvényében kiszökünk urbánus lakóterünkből.
De mit élünk túl? Egyáltalán, túlélni megyünk, vagy....? Na, hát ez a "vagy" a szöges kérdés. Egyszerűbb a válasz az első kérdésre. A túlszabályozott, túlcivilizált, agyonstresszelt életformánkat szeretnénk túlélni. Ehhez számos hobby adhat segítséget. Mi, MTP-sek, és az ezen kívül létező természetkedvelők az erdők, hegyek, rétek, nádasok által kibocsátott energiákból merítünk.
Atavizmus. A szó azt jelenti: visszaütés az ősökre. Még néhány évtizeddel ezelőtt irodalmiaskodó frázisnak nevezték, ám a genetika tudományának fejlődése igazolta, hogy bizony mindmáig bennünk él az ősember. A háborítatlan természeti körülmények igényével, és bizony a fennmaradását egykor biztosító vad agressziójával egyetemben. Egyik szakom a kriminálpszichológia. A köznapi gyakorlatból tudom, hogy olykor nagyon-nagyon kevés kell ahhoz, hogy akár vadállattá is váljunk. Azt mondod, te nem? Te más vagy? Jó. De gondolj csak bele: mit tennél, ha édesanyád, kedvesed, gyermeked életét valaki komolyan fenyegetné?
Igaz, nem ez az eredeti témánk, ezért hadd vessem fel ismét, ugyan milyen célból megyünk időnként túrázni, kirándulni, táborozni, vagy éppen vándortáborozni? Van, aki ezt sportnak tekinti, és végigfutja a hegyeket, próbára teszi szívét, tüdejét, izmait. Jól teszi. Más elmélyülten keres valamit. Nyomokat, élőhelyeket, titkokat, olyan rejtelmeket, amelyeket a természet csak azoknak árul el, akik kellő türelemmel, alázattal és tisztelettel közelítenek hozzá. Aki megfigyel, elmélyül, átél. Megint mások azt próbálgatják, ha ismét "ősemberibb, kőkorszakibb" élet várna rájuk, vajon képesek lennének-e fennmaradni, netán a családról gondoskodni? És munkára fogják a tűzfúrót, szerszámot, menedéket készítenek, igyekeznek ennivalót szerezni ott, ahol köznapi ember nem is feltételez ilyesmit.
Bármi legyen is a cél, valójában egyfajta kikapcsolódásra vágyunk. Olyanra, amely csakis és kizárólag a természetben vár ránk. Ez a közös bennünk, ez késztet arra, hogy akár személyes ismeretség nélkül is tanácsot kérjünk egymástól. Éppen emiatt érzem feleslegesnek -sőt talán bántónak is-, amikor felveti valaki a portálon, hogy ő "mégtúlélőbb", mert ezt, vagy azt máshogy csinál, több hegyet mászik meg, meg különben is... Szükségtelen, bomlasztó megjegyzések ezek, igazából nem is tudom, mi a céljuk a megszólalóknak.
Még egyszer hadd vessem fel: ki a túlélő? Ray Mears? Aranyos fiú, nem látszik meg rajta a kegyetlen természet sanyargatása. Ő is, és más show-manok, akik nagyjából az ő úttörő kezdeményezésén felbuzdulva megélhetési forrásnak tekintik a "survival-filmezést", komoly biztonságot nyújtó stábbal "élnek túl". Kétségtelenül sok hasznos trükköt tanulhatunk tőlük. És ők kitől tanultak? Egyszerű falusi emberektől, természeti népektől, olykor kőkorszaki életmódot folytató bennszülöttektől. Észrevettétek? Haladunk visszafelé az időalagútban.
Úgy vélem, a homo ludens uralja személyiségünket, amikor túlélőset játszunk. Nehogy félreértsetek, a játék szó itt nagyon is komoly tartalommal bír. Készségeket gyakorolunk, csomózunk, tüzet gyújtunk stb. "Ifjú indián" koromban a Duna szigetein még azt is gyakoroltuk, hogyan szabadulhatunk ki erős kötelékből, reménytelen helyzetekből. "Késlopós" játékainkon bekötött szemmel azt figyeltük, merről közelítenek bennünket. Edzettük, élesítettük hallásunkat, szaglásunkat, s más, olykor szinte felfoghatatlan módon működő érzékeinket.
Lehet, hogy amit játékosan megtanulunk, sohasem fogjuk éles helyzetben alkalmazni. De jogos elégedettséggel tölthet el a tudat mindannyiunkat, hogy szükséghelyzetben nagyobb esélyünk lenne a túlélésre, mint azoknak, aki jelenleg nevetnek a játszadozásainkon.
És ez így van jól.
Öregindián
Érdekes a témakör filozófiai megközelítése,és az a legjobb,hogy valóban elgondolkodik rajta az olvasó.Túlélés...kinek mit jelent? Van akinek sok-sok pénzt,van akinek a kemény mindennapokat.Van aki oktatja,van aki az életben maradásáért tanulja.Van akinek hobbi és nem is "túlélésként" tekint rá,van akinek extrém sport,mert 10percnyi sétán belül nincs non-stop nyitva tartó bolt.
