Alvás az ?Extrém tartományban?? PDF Nyomtatás E-mail
Cikkek - Túlélési technikák
Írta: Vándor   

 

Alvás az ?Extrém tartományban?? 

 

Ahhoz, hogy többnapos túráink második, harmadik, vagy még további napjain is jó teljesítményt tudjunk nyújtani, megfelelő mennyiségű és minőségű alvásra van szükségünk. Előfordulhat azonban, hogy az időjárás hidegebbre fordul, mint a kaland megtervezésekor gondoltuk. Ha felszerelésünk az enyhébb hőmérsékletre volt bepakolva, akkor a zordabb körülmények között az éjszakai melegítésre hivatott hálózsákunkban máris az ún. extrém tartományban találjuk magunkat. Arról, pedig az a mondás járja, hogy meg nem fagysz, de aludni nem fogsz?

Mit tehetünk tehát, ha már nincs több ruhánk, amit felvehetnénk? Néhány trükkel szerencsére enyhíthetünk a hideg szorításán. Összegyűjtöttem a legegyszerűbbeket, amikkel nagyobb erőfeszítés nélkül érhetünk el kisebb eredményeket? de hát sok kicsi sokra megy..

 

Az első dolog, amit tegyünk meg, hogy a magasságunkhoz állítjuk hálózsákunk hosszát, ezzel minimalizálva a felfűtendő légteret. Ez alacsonyabb egyéneknél - külön kiemelve a hölgyeket - lehet fontos (ők egyébként is fázósabbak?). A képen látható zsákból én is a 195cm-es változatot kaptam, holott én a 170cm-t épp csak túllépem. Ebből kifolyólag én valóban a következőkben bemutatott módon használom ezt a hálózsákomat.

Tehát, a lábrészen fordítsuk ki, majd a kívánt hossztól egy jó arasszal távolabb (hogy aztán visszafordítás után az elkötött rész is elférjen a lábunknál) belülről kössük össze. Erre használhatjuk mindjárt a tartózsák zsinórját (mint én a képen), de ha azt például párnának szeretnénk használni, akkor bármi más is tökéletes lesz.

 

1

 

Visszafordítva így néz ki?

2

 

Testsúlyunk alatt hálózsákunk töltete sajnos megakadályozhatatlanul összepréselődik. De ugyanez történik a derékaljunkkal is, és még többet veszítünk ezáltal a hideg talaj felé a hőszigetelésünkből. Mivel a terhelés nagy részét a felsőtestünk adja, ez alatt kell leginkább fokoznunk a hideg elleni védelmet. Ezt legkönnyebben úgy tehetjük meg, ha derékaljunkat kettőbe hajtjuk, és duplán tesszük magunk alá. Ekkor viszont már persze rövid lesz. Hosszabbítás gyanánt lábunk védelmére bevethetjük hátizsákunkat?

 

3

 

Ha még mindig azt gyanítjuk, hogy nem lesz melegünk éjszaka, gondoskodhatunk kiegészítő fűtésről. A hagyományos módszer szerint kulacsunkba melegítsünk vizet, majd, hogy ne égessen meg, illetve a meleg is tovább tartson, húzzunk rá egy zoknit. Megjegyzés, hogy az utángyártott USA katonai kulacsomat nem bírtam beleerőszakolni a zoknimba?

4 5 6

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha tudunk vinni még valami zsebmelegítőket, tovább tarthatjuk melegen zsákunk belsejét. Nekem a legegyszerűbb kémiai melegítőm van. Párban kapható a képen látható kis tartóval, és ezer Forintos nagyságrendű mindössze az ára. Arra érdemes figyelni a beszerzéskor, hogy a forralással újraaktiválhatót vegyük meg, ne a fagyasztással visszaalakíthatót. Előbbi terepen is ismét működőképessé tehető. Utóbbi, csak ha tényleg rohadt hideg van?

 

7

 

Ha a kulaccsal indítunk, majd később szükség szerint egyenként indítva a két melegítőt, akkor úgy 5-6óra extra melegséget tudunk fenntartani. Az már nem rossz szerintem?

 

A hálózsákba bújás előtt ruházatunkkal is van tennivaló. Nadrágszárunkat tűrjük be a zokniba, vagy kössük össze valamivel. Ezzel csökkentjük a ?pumpa-effektust?. Arról van szó, hogy forgolódás közben újra meg újra kipréseljük ruhánk alól a testünk által felmelegített levegőt. Ha nem nyitott a nadrágunk, nem veszítünk annyi hőt.

Vegyük fel sapkánkat (ha van, akár símaszkot), és kesztyűnket. Minden apró testfelület, amit le tudunk fedni értékes testmeleget tart vissza.

 

8

 

Végre bebújhatunk már a hálózsákba is? Ha eddig eljutottunk, azon is zárjuk le a nyílásokat, amennyire csak lehet. Ha van, használjuk, és húzzuk szorosra vállunk felett a hőgallért.

 

9

 

Végül a kapucnit is annyira zárjuk be, hogy csak arcunk, esetleg csak az orrunk és szánk maradjon fedetlenül.

 

10

 

Legvégül még egy trükk, amivel azért vannak fenntartásaim, főleg így kipróbálás után? Több túléléssel foglalkozó írásban láttam, hogy lábunkat még jobban védhetjük, ha bele is dugjuk a hátizsákba, nem csak ráfekszünk.

 

11

 

Nem vagyok meggyőződve, hogy nyerünk-e ezzel valamit. Merthogy elég szűkösen fértem bele, és némileg össze is préselte a hálózsák töltetét a hátizsák. A másik gondolatom ezzel kapcsolatban még, hogy egy teljesen vízálló hátizsákban nem fog-e nagyon növekedni a pára, és inkább hűtőhatást okozni ezzel?

A láb hátizsákba bújtatásának talán akkor lehet több értelme, ha hálózsák nélkül kerülünk vészhelyzetbe, és ez az egyetlen plusz védelem lehetséges.

 

Jó éjszakát mindenkinek!

  

Szerző:

Vándor

 

Hozzászólások
Keresés
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Jelentkezz be vagy regisztrálj!
Öregindián |2010.12.29 22:57:17
A hátizsákos témához: fiatal koromban nem létezett hálózsák Magyarországon. Egy szál pokróccal vándoroltunk vicik-vacak tornacipőben.Ez utóbbi rendszeresen átázott, vagy átizzadt. Minden lefekvéskor beledugtuk a lábunkat hátizsákba!A takarót a fejünkre húztuk, a két kéz a combok között melegedett. Párnaként a kulacsot használtuk. Mivel rendszeresen nagy tábortüzeket raktunk, éjjel a még meleg/langyos kövekhez támaszkodtunk.Száz meg száz éjszakát vacogtunk így át. Ha tehettük, fenyvesben aludtunk, mert a vastag tűlevélavar jól szigetelt. Másutt a lomblevelet söpörtük magunk alá.
l3v3nt3 |2010.03.22 23:30:52
Üdv

Ahogy látom már előttem gondoltak a "matrac" készítésre avarból, faágból, száraz fűből. Ezt annyival egészíteném ki, hogy ha nem rendelkezünk sátorral, ponyvával, akkor lehet ásni egy 15-20 cm mély mélyedést a földbe ami kicsit szélesebb és hosszabb a hálózsáknál (persze velünk együtt ) és azt kibélelni avarral, fenyőággal, stb. Én még a nádat, gyékényt tudom javasolni, persze ha van elérhető közelségben. Hálózsák nélkül pedig a száraz füvet, avart beletömni két réteg ruha közé, kicsit kényelmetlen, de jelentősen növeli a hőszigetelést.
szudani |2009.06.17 01:45:59
Jó a cikk, de leközelebb probáld meg a modern dolgok segitsége nélkül túlélni 1 éjjelt. Gratulálok.
Vándor |2009.05.19 14:16:32
Hogy én soha nem férek be a betűlimitbe...
(nem lehetne megnövelni?)

Tehát annyi maradt le, hogy a dupla hálózsák szerintem is jó módszer...
Vándor |2009.05.19 14:13:14
Az elején említettem ugyan az általam elképzelt szituációt, de talán ezt jobban ki kellet volna fejtenem. Eszerint az időjárás másképpen alakul, mint terveztük, következésképpen nem a legalkalmasabb felszerelés van nálunk.
Ezeknek a dolgoknak kb 5éve néztem tüzetesebben utána, saját rossz élmény alapján(tulajdonképpen eközben találtam az MTP-re ). Erdélyben a Retyezáton jártunk barátaimmal. A túra júliusban volt, minden táborhely max 1000méteren. Nyári hálózsák, egy váltás hosszú öltözet volt a felszerelés. A 6napból 4en esett az eső egész nap, éjszaka 3-5 fok(ez a nyári zsákom extrém tartományának alja). Napközben kicsit feljebb havat, jeget kaptunk. Hát akkor nagyon fáztam, pedig éjszakára néhány váltás pólón kívül minden rajtam volt... és senkinek sem volt két hálózsákja. Ezért is nem került be a cikkbe most ez a módszer. Pedig én is jónak tartom...
Vándor |2009.05.19 14:12:57
Köszi a hozzászólásokat mindenkinek!
Azért látom gyűltek még tippek is...
A táborhely megválasztás szerintem külön cikket megérne...
szilva |2009.05.17 09:21:49
Szia Vándor!
Érdekes témát választottál, és nagyon klassz, igényesen összeállított cikket írtál róla! De én sem tudom megállni, hogy ne szóljak hozzá... Szerintem is a két gyenge hálózsák jobban melegít, mint az egy nagyon komoly. Ez talán a két zsák között kialakuló légréteggel magyarázható, bár én nem vagyok fizikus, de hogy bevált, az biztos. Valamint Kölyök hozzászólásaival teljesen egyetértek, nagyon fontos a megfelelő alvóhely kiválasztása is. A duplára hajtott derékalj viszont még soha nem jutott az eszembe, úgyhogy köszönöm ezt a tippet!
kölyök |2009.05.08 14:23:30
a zsákban való felöltözésnek én sem vagyok a híve, de ha magamon tartom az át nedvesedett/ízzadt alsó ruhát (a többit magam mellé teregetem a zsákba) az reggelre megszárad. a bakancsomat télen a hálózsák tartójába téve, a két hálózsák közé teszem.
tapír |2009.05.07 20:51:11
Filly: a Tesco-s van kívül. Talán egy kicsit nagyobb a másiknál; másrészt a Quechua a jobb minőségű (hőgallér stb.), így inkább abban tanyázok...
horka |2009.05.07 15:50:52
hát részben igazad van. De a kesztyűnél ugyan olyan vastag hőszigetelő réteg veszi körül a kezedet mindkét esetben(csak egyszer egy térben,egyszer tagoltan)
De ha az 5 újjas kesztyűre húzol egy 2 újjasat akkor fog a legkevésbé fázni a kezed. Asszem ez példázza legjobban a hálózsákos esetet. (ha a levetett ruháiddal be tudod bugyolálni magad tökéletesen akkor az tényleg jobb megoldást jelent. Asszem te erre gondoltál.
Hiperion |2009.05.07 13:48:42
Ugyanabban a hidegben Miért fázik a mancsunk öt ujjas kesztyűben s miért egy ujjasban kevésbé???...........Na, hát ez a felöltözve való szákba bújással is igy van. Amig a végtagok közvetlen érinkezésben vannak,addig kevesebb a hőveszteség.Erről a jelenségről hajlamosak egyesek megfeledkezni.
kölyök |2009.05.06 17:05:25
érdemes még kitérni a bivakhely kiválasztására is. pl. szélmentes legyen a hely, de ne mélyedésben, vagy nyirkos helyen. sokat segít a szigetelésben, ha van, széna, avar, sűrű lombú ág, fenyő stb.
kölyök |2009.05.06 16:54:56
A zsák a zsákban témához, arra kell elsődlegesen figyelni, hogy lehetőleg a kisebb zsák kerüljön belülre, mert nem célszerű őket már eleve összepréselt állapotban használni.
elhanyagolható súly és csomag az izofólia /igaz hamar lemegy róla az ezüst réteg/ és szószerint életet menthet /legalábbis egy életen át végig kísérő bajtól menthet meg/ - mindig legyen nálunk, akár a tűzszerszám.
biztos tapasztaltátok már, hogy a ruhán vagy épp a zsákon keresztül "süt" a hideg. ebből a megfontolásból, általában mindig viszek magammal egy vékony, finom gyapjú takarót /máshol felső ruhaként használják/ még a lelkemet is melegíti.
horka |2009.05.06 10:04:29
Ez is igaz. szép dolog a fizika
norbre |2009.05.06 08:25:23
horka: én ezt a melegítési módszert még Matifutól láttam és ott nem volt tele a palack, a lényeg hogy azt a részét melegítsük ahol van olyan közeg (víz) ami elvezeti a hőt a palacktól
Walker Filly |2009.05.05 21:55:21
tapir: "A "zsák a zsákban" nekem bevált, 0-5 fokos Quechua hálózsák olcsó Tesco-ssal kombinálva -15-ben is elég volt."

Melyik volt kívül?

Nekem egy német középkategóriás hálózsákom van (most épp nem jut eszembe a márka, viszont kinn van a kamionban, lusta vagyok kimászni érte ) és azt vettem észre, hogy nagyobb hidegben, amikor egy paplannal együtt használom (a kamion hálófülkéjében, nem terepen - de nincs fűtés), akkor rohadtul nem mindegy, hogy melyik van felül. Ha a hálózsák, akkor jó, ha a paplan, akkor fázom.
horka |2009.05.05 21:40:44
Tényleg nagyon jó cikk, a félbehajtott derékalj+hátizsákra fekvés tetszett a legjobban.
Esetleg amit még ki lehetne próbálni ha tényleg cudar hideg van ,hogy bakancsban feküdni a zsákba(nyilván megtörölve,hogy ne nedvesítse át a zsákot.
Én anno tanultam egy érdekes dolgot Bézbóltól: A pet palack ha csurig van töltve nem olvad meg, akár a parázsba is bele lehet tenni. (ez azért van mert a pet p. nem megolvad a hőtől hanem összezsugorodik,ha viszont összenyomhatatlan közeggel van tele,akkor addig hevíthető amíg a gőznyomás szét nem veti) ez jól jöhet ha nincs semmi hőálló edényünk...
tapír |2009.05.05 19:36:55
Ja, még 2 dolog eszembe jutott. Szerintem remek ötlet a derékalj kiegészítéseként a levetett ruhadarabokat, pl. télikabátot a felsőtest alá elhelyezni. Meg lehet így spórolni a vastag derékaljat. (Nekem télre-nyárra BW-s hajtogatós van.)
A "dugjuk lábunkat a hátizsákba" viszont szerintem nem jó dolog, mivel a (legtöbb) hálózsák valamennyire vízálló, a pára bent kicsapódik, és ott fog megfagyni, tovább csökkentve a hőérzetet (egyszer próbáltam szemeteszsákkal, mikor a lábam kilógott a ponyva alól, soha többet).
tapír |2009.05.05 19:32:40
Érdekes tippek; szerintem érdemes lipróbálni, amit hall az ember (elsőre inkább nem "élesben", ha lehet), mert szerintem erősen egyénfüggő, kinek mi működik. Én pl. nem szeretek felöltözni a zsákba, kifejezetten fázni tudok tőle, nagy hidegben is max 1 jégeralsó, vékonyabb polár pulóver. A "zsák a zsákban" nekem bevált, 0-5 fokos Quechua hálózsák olcsó Tesco-ssal kombinálva -15-ben is elég volt. Csak a bakancs dermedt meg kint, mivel magasságom folyományaként nem fért mellém :-)
Walker Filly |2009.05.05 13:32:13
Nagyon klassz a cikk!

Nekem anno, amikor még sokat aludtam kinn, hidegebb időben az vált be, hogy egy réteg ruha, a többi meg magam mellé begyűrve a hálózsákba. De persze nem extrém körülmények között, olyanba szerencsére még nem kerültem.
Batka |2009.05.05 00:05:13
Ok, én sem meztelenül gondoltam, illetve értettem a dolgot, hanem csak minimális alá öltözettel.
De most már a dolog úgy látom tisztázódott, és itt is célszerű a réteges öltözet, ha kevés a zsák.....
Most már ez is tiszta hála nektek.
Már csak azon gondolkodom, veszek egy könnyebb zsákot is nyárra, mert ami van az 2 kg, nagy helyet is foglal, és ha extrém körülmények közé készül az ember lehet vinni mindkettőt , és zsákot a zsákba, dupla védelem! csak, hogy fokozzuk a dolgot(ez sem saját ötlet)!
norbre |2009.05.04 21:26:13
egyetértek, ez a módszer amit én írtam csak addig jó amíg a hálózsák komfortfokozatán belül van a külső hőmérséklet, ez valóban kimaradt az okfejtésemből a cikkedben pedig hasznos ötletek vannak ;)
Vándor |2009.05.04 20:17:45
Nocsak, kevés lett a hely...
Tehát ami lemaradt:

Ha kint nagyon hideg van, és a ruházatunk ill. hálózsákunk szigetelése képtelen a maradék hőmérsékletkülönbséget fenntartani, akkor szerintem nem jó ötlet ráadásul még le is vetkőzni. A test csak igen kellemetlen módon tudja növelni a testhőmérsékletet - reszketéssel...
Vándor |2009.05.04 20:15:29
Norbre,
azért ezt remélem csak félig gondolod komolyan. A fizikának vannak azért határai.
Itt pedig pont arról próbáltam összegyűjteni a tippeket, amikor a hálózsák kezd kevés lenni az aktuális időjáráshoz...

Batka,
volt pont a kérdéseddel foglalkozó bekezdés, de végül nem hagytam bent, mert igazából csak a saját véleményemet tartalmazta.
Nekem ez a kevésbé felöltözős variáció nem vált be, és azt gondolom róla, hogy ez max a komfort tartományban működik többé-kevésbé az általad leírtak szerint.
De szerintem logikus is.
Testünk átlagosan csak 10-12fokos hőmérsékletkülönbséget tud fenntartani kényelmesen, minden védelem nélkül(tehát meztelenül ). Ha kiszámolod, akkor ez kb 25fokos környezeti hőmérsékletet jelent. Ez alatt ruhára, mozgás nélküli helyzetekben, mint az alvás, pedig még több védelemre(pl hálózsákra) van szükségünk. Ha kint nagyon hideg van, és a ruházatunk ill. hálózsákunk szigetelése képtelen a maradék hőmérsékletkülönbséget fenntartani, akkor szerintem nem jó ötlet ráadásul még le is vetkőzni. A test csak igen kellemetlen módon tudja növelni a testhőmérsékletet - reszketéssel...
norbre |2009.05.04 18:31:57
lehet hogy tőlem is hallottad, én is hallottam és azóta ezt az észt osztom mindenkinek (elvileg a hálózsák azt a hőt tartja amit a töltet felvesz, viszont a ruharétegek ezt a hőmennyiséget elméletileg csökkentik)
de amúgy saját tapasztalatom is az hogy a ruhát inkább kívülre érdemes a hálózsákra teríteni.. én összesen talán két alkalommal aludtam úgy hogy jégeralsó és póló is volt rajtam, ezen kívül csak egy szál alsógatya
az is igaz persze hogy 0-5°C- volt talán a leghidegebb ahol hálózsákban aludtam..
Batka |2009.05.04 15:54:33
Üdv!
Jó, az írás, és hasznos.
Nekem is nagy a hálózsákom, jó ötlet az alkalmi csonkítás.
Viszont a túlzott beöltözés alváshoz, már nem biztos, hogy célszerű, olvastam, vagy lehet, hogy csak hallottam valakitől, hogy nem jó, ha sok ruhát vesz az ember a zsákba, mert azt nehéz átmelegíteni(vagy valami hasonló).
Próbáltam utána nézni a neten, de nem találtam semmit(lehet mégis Norbre től hallottam....).
Talán érdemes lenne utána nézni a dolognak, vagy kipróbálni .
Szép napot!