|
Téltemető kirándulás a Fekete-hegyekben
Január elején a meteorológusok azzal ijesztgettek, hogy egy-két napon belül elolvad a hó a hegyekben. Mivel szerettem volna néhány dolgot kifejezetten havas környezetben kipróbálni, a hír hallatán csomagolni kezdtem, és másnap már a Budai hegyvidék, Fekete-hegyek nevű vonulatának erdeiben kerestem a megfelelő táborhelyet.
Ezt a környéket kölyök korom óta járom, elég jól ismerem. Az úgynevezett Fekete hegyek legnagyobb része (ismereteim szerint) a Telki Vadgazdasághoz tartozik. Hűvösvölgy felett, a Petneházi rétnél kezdődik, északon Nagykovácsi, észak-nyugaton Telki felé húzódnak a hegyhátak, amelyeknek természetesen saját nevük is van. Én a Petneházi rét fölött emelkedő, Budakeszi felé tartó Pozsonyi hegyre igyekeztem, mert ott (is) tudok olyan helyeket, ahol remélhetően nem találkozik senkivel az ember. Legnagyobb mérgemre erdei munkások, teherautók, erdészeti munkagépek tömege állta az utamat a tervezett bejárónál. Visszaültem a kocsiba, és a „B” program szerint a Hársbokor hegy lábáig autóztam. Innen végre teljes magányban baktathattam fel az erdőbe. Céljaim a következők voltak:
1. Ki akartam próbálni, illetve elkezdtem bejáratni a vadiúj, La Sportiva Tibet márkájú bakancsomat.
2. Szerettem volna meggyőződni arról, hogy a nemrég megismert fatwood havas környezetben is használható a tűzgyújtáshoz.
3. Meg akartam próbálkozni a Ray Mears által bemutatott víznyerési módszerrel, azaz nyári fejvédő szúnyoghálóba tömött hó olvasztásával.
4. Gyakorlat közben akartam tesztelni az év végén megkovácsolt, közepes méretű késemet.
5. Ugyancsak meg akartam vizsgálni, hogyan áll helyt a túrabotom kovácsolt acél hegye.
6. Egy kis nyomolvasás során fel akartam térképezni a környék vadmozgását.
No és természetesen mindezek mellett egy kellemes szalonnasütést is beiktattam a programba.
A leírtakból látszik, hogy nem terveztem nagy túrát, inkább egy eldugott, védett erdőrészt kerestem, ahol nem kell zavarástól tartanom. Nos, a nyomolvasás azonnal megkezdődött, amint kiszálltam az autóból. Nyúlcsapák egész utcája vezetett le a betonútig. Íme egy jellegzetes Y-nyom.
Meglehetősen meredek oldalban, terepjárókkal letaposott, eljegesedett havon indultam fölfelé. A bot edzett acélvége biztonságosan megkapaszkodott. Ennek annál is inkább örültem, mert várakozásom ellenére a Vibram talp ugyanúgy csúszott, mint bármelyik kevésbé ismert bakancstalp. Pedig sokat vártam tőle, de hát csodák nincsenek, a jég az jég. Ha már a bakinál tartok, meg kell említenem, hogy olyan védettséget nyújtott a lábamnak egész végig az úton, hóban, hó alá temetett köveken bukdácsolva, hogy feledtette velem a korábbi csalódást.
Mindössze néhány kilométert gyalogoltam az erdészeti úton, azután átálltam egy őzek-szarvasok által kitaposott vadváltóra, és ezen folytattam a túrát.
Útközben elhaladtam a vaddisznók által megtúrt tölgyesek mellett. Ezen a vidéken a cseres-tölgyes növénytársulás az uralkodó, bokorerdőkkel, amely főként molyhos tölgyből, som, kőris és galagonya bokrokból áll. Tavaly igen jó makktermés volt, a nagy létszámú kondákról árulkodó nyomok arról regéltek, hogy nem maradt éhes száj a vaddisznók között. Ugyanis a túrások mellett még mindig töméntelen sok makkot lehetett látni.
Több helyen láttam azt is, hogy a kemény decemberi fagy, valamint az orkánszerű szél nem tréfadolog. Letépett, emberderék vastag „ágak” tanúskodtak erről.
Az erdőben hamarosan találtam egy táborozásra alkalmas helyet. Talán lett volna szebb is, de itt hevert egy kidöntött fatörzs, amelyre a hó lepucolása után rá lehetett ülni, valamint körbe-körbe várakoztak rám a lábon száradt fiatal fák. Na erről azért egy picit bővebben. Jól tudjuk, hogy a novemberi, december elejei nagy esőzések kellemetlenül átáztatták még a talajszint felett lévő száraz ágakat is. Erre azután ráfagyott a csapadék, és az ember kezéből olykor kicsúsztak a tördelésre szánt gallyak. A biztonság kedvéért készítettem néhány tollaságat, hogy a száraz belső rész lángra kapjon, ha a fatwood nem tudja kívülről kiszárítani, és belobbantani a tűzrevalót. Amit ilyen csinos kis kupacba raktam, a fának döntve, hogy minél kisebb részen érintkezzenek az ágak a hóval.
Otthonról a már korábban ismertetett „begyújtós készletem” mellé csomagoltam néhány, kisujjnyi vastag fatwood darabot is. Kigondoltam egy reménykeltő újítást is, azaz a még nyáron szedett „szöszmöszbe” fatwood kaparékot kevertem. Gondoltam, a szöszmösz begyullad az első szikrától, az meggyújtja a kaparékot, arra jönnek a fatwood szilánkok, majd a nagyobb darabok, és ha már azok égnek, akkor rárakosgatok a szedett ágakból.
Szíves figyelmetekbe ajánlom a bőrszütyőt, amelyben a tűzszerszámot tartom, ez ugyanis Pappa barátunk keze munkáját dicséri! De folytatom.
Még útközben levettem egy korhadó fáról egy jókora kéregdarabot, és ezen indítottam - volna a tüzet. Mert ezzel a szöszmösszel máskor is bajom volt, lobban, aztán kiég. Így jártam most is az első szikráztatásnál, ezért a második csóvát közvetlenül a fatwood kaparékra irányítottam. Nem is csalódtam, égni kezdett azonnal. Erre forgácsot tettem, majd vékony fatwood szilánkokat, és amikor azok is égtek, jöhettek a kisujjnyi fatwoodok. No ezeknek olyan pokoli erős tüze lett, hogy bátran rápakolhattam a szedett, nyirkos-fagyos ágakat, pillanatokon belül lobogni kezdtek. Gúlaszerű tüzet építettem, hogy a külső, vastagabb ágak megszáradjanak, és hamarosan nagyon erőteljes tábortűz pattogott előttem. Időközben megtömtem a szúnyoghálót hóval, a túrabotomat leszúrtam a földbe, és a markolatára akasztottam a batyut. Ez alá került az öreg, és igen szeretett csajkám, és amíg csöpögött a hólé (ebből instant levest terveztem) nekiláttam a kenyérpirításnak, majd a szalonnasütésnek.
Az ebéd fő fogása:
Nagyjából háromnegyed óra alatt csepegett ki cca. 6-7 deci víz a hálóból. Ez bőven elég volt nekem a leveshez. Mivel a csajka a földön, a tűz mellett helyezkedett el, a hólé szépen átmelegedett, és nem kellett sok idő a teljes felforráshoz.
Ismét megbizonyosodtam a túrabot sokoldalúságáról. Az alkalmilag lemetszett horgasfát könnyűszerrel rögzítettem a markolatszíj hurokjába, ezzel egy erős, azonnal oldható felfüggesztést kaptam.
Miután kiettem a hagymát a csajka fedeléből, ebbe töltöttem a levest, amely a hóba téve hamar fogyasztható hőmérsékletűre hűlt. Az élvezetes ebéd után a csajka visszakerült, a hátizsákot az összekormolódástól védő molinó zsákba, és nem maradt más, mint az emésztés a csendes erdőben.
Tapasztalatok: A bakancs végezetül jól működött, otthon kiderült, hogy a gore-tex betétnek köszönhetően csontszáraz maradt a zoknim. A 2.6 mm vastag nubuk bőr melegen, és biztonságosan tartotta a lábamat. Örülök, hogy megvettem. A túrabotom hegyét ideálisnak találom jeges terepre, de azt hiszem, akár lándzsának is beválna.
A neccből történő hó olvasztást még gyakorolni kell. Ha nem rakjuk elég közel a tűzhöz, akkor nem olvad, vagy csak igen lassan adja meg magát. Ha meg közel rakjuk, akkora lyuk olvad rajta, mint amilyen a képen is látható.
Mivel kis- és nagyméretű késeket is kovácsoltam már magamnak, most szerettem volna egy közép méretű darabot kalapálni. Ennek 15cm hosszú, 4.5 cm széles lett a pengéje, vastagsága 5 mm. Örömömre szolgált, hogy jól szerepelt a konyhai munkákban, a faaprításban és faragásban egyaránt. Eltaláltam a markolat vastagságát is, így igen kényelmesen tudtam vele dolgozni. Róla van szó:
A kirándulás során minden kérdésemre választ találtam. És csaknem mindenre pozitív választ. Igen jó érzéssel baktattam vissza a kocsimhoz, és a nyomokat továbbra is figyelve észrevettem, hogy a reggeli nyomaimba lépve, jó darabon egy róka követett. Szép nap volt!
|
Switchblade: Ami a levest illeti, sima instant leves volt, de valami szlovák borzalom,-mint kiderült. 
De azért megittam, mert az volt a lényeg, hogy hóléből főzőm. És ha már elkészült, ment befelé a süllyesztőbe.A késről szándékosan nem írtam hosszabban, mert ez a Portál nem kifejezetten késbarát. Csak annyit: autó-laposrugóból kovácsoltam faszénen. Az edzést is az sk. made kis tűzhelyemen végeztem, sokak elszörnyűlködésére fáradt motorolajban. Nagyon jól sikerült, igen éltartónak bizonyult az eddigi használatban. Ha elkerülte volna a figyelmedet, a Késportál 2009 augusztusában nagyobb, fotókkal illusztrált cikket adtam közre Az amatőr késkovácsolás örömei és buktatói- címmel. Itt bemutattam a kezdő ténykedésemet, úgy érzem,azóta némileg már fejlődtem is. 
Ismerek egy Fekete kovek nevu helyet (Dobogoko-Pilisszentlelek kornyeken), hirtelen azt hittem ott jartal... 