Az MTP fórumán olvasottak következtében kellően felbuzdultam, és a leírások, valamint a neten felkutatott felvételek alapján nekiálltam kipróbálni az összeszedett ?tudást?: elhatároztam, hogy a délutáni kávémat sörösdobozból kreált denszeszes főző segítségével készítem el ? a kertben.
Az első feladat kettő doboz sör elfogyasztása volt, aminek eredményes véghezvitele bizalommal töltött el az előttem álló tervek megvalósítása kapcsán.

Miután ?nagy nehezen? kiürítettem a két doboz sört, fogtam egy tapétavágó kést, és a két doboz alját kb. 3 cm magasan körbevágtam.

Ezután az egyiket fogó segítségével betördeltem, azaz a vágás vonalára merőlegesen kis hajlításokat készítettem rajta, hogy majd a kettő összeillesztése akadálymentesen történjen.

A művelet befejeztével egy rajzszeg segítségével először középen készítettem kilenc kis lyukat, aztán a szélén körben nyolcat.

A főző működési elvét meg lehet találni a fórumon megjelölt forrás alapján, bevallom engem ennyire mélyrehatóan nem érdekelt. A közepén lévő lyukakon töltöm bele az üzemanyagot, a szélén lévő lyukakon fog jönni a láng (ha minden jól megy).

A lyukak sikeres létrehozását követően összeillesztettem a kettő aljat, és gyönyörködtem az eredményben.

Ezután magamhoz vettem a kulacsomat, az üzemanyagot és a főzővel együtt kivonultam a kertbe, hogy működésre bírjam a művet.

Most nem akartam a tűzgyújtás ?autentikusabb? módszereivel próbálkozni, gyufát vittem magammal, a főző kipróbálásán volt a hangsúly. Kerestem egy szélvédett helyet, a főzőt egy cserépalátéttel is védtem. Töltöttem denszeszt a főzőbe, és középre helyeztem egy öt forintos érmét, amivel lezártam az ott lévő lyukakat.

Nem tudtam, hogy mennyi folyadékot használjak, kísérletezgettem, sok gyufát használtam el. Végül megindult a folyamatos égés.

A kulacsból vizet töltöttem a csajkába, ráhelyeztem a főzőre, kezdődhetett a vízforralás.

Sajnos, volt, hogy elaludt a láng, újra kellett gyújtani. Aztán meglepően gyorsan felmelegedett a víz, megjelentek a ?győzelem buborékai?...

Az eredménnyel meg voltam elégedve, jóleső érzéssel kortyolgattam a mínuszok között a kávét.

Számomra megint beigazolódott, hogy a lehető legtöbb dolgot nyugodt körülmények között ki kell próbálni. Így lehet rájönni a hibákra, kijavítani azokat, és ha esetleg ?éles helyzetben? leszünk rászorulva, akkor az ismert és kipróbált módszerek megadják a szükséges biztonságérzetet.
Shippey