Indiánok földjén PDF Nyomtatás E-mail
Cikkek - Beszámolók
Írta: Vándor   

 

Vándor portáltársunk Cherokee földön járt, és élményeit most megosztja velünk. Nagyon szépen köszönjük!

 

 

 

Indiánok földjén...

1

 

Nemrégen munkahelyem révén alkalmam adódott az Egyesült Államokba utazni egy hosszabb továbbképzésre. Mivel több hétvége is beleesett, már jó előre kiterveltem, hogy - régi álmomat valóra váltva ? meglátogatom az igazi indiánokat, ne csak a kirakodóvásárokon látható fél-playback-kel fellépő rokonaikkal találkozzak, ugyanis számomra ők testesítik meg a természettel való harmónia mintapéldáját.

?Állomáshelyem? Észak-Karolina államban volt. Rövid kutatást követően kiderítettem, hogy a környéken legközelebb a cseroki indiánok rezervátuma található. Az itt szerzett élményeimet szeretném most megosztani Veletek, illetve kicsit bemutatni ezt a nagyszerű népet. Az írás első fele történeti, de ad némi áttekintést az indiánok a dolgokhoz való hozzáállásáról, intelligenciájukról, alkalmazkodóképességükről. A második rész azonban már gyakorlatiasabb, jobban illeszkedik a portál profiljába is. Egy természeti nép életébe enged bepillantani, ami átélve rendkívül érdekes volt. Kiegészülve a hely különleges atmoszférájával pedig, felejthetetlen emlék.

 

Elérkezett tehát a várva várt nap. Hajnali 3-kor már indulásra készen voltam, hála a hotelben előző este pont az én emeletemre elszállásolt diákcsoportnak. Nagyon azonban nem bántam a dolgot, mert az úti célomig közel hat óra autózás várt rám.

Irány tehát a Smokey Mountains Nemzeti Parkban a cseroki rezervátum. A korai időpontnak köszönhetően néptelen utakon jól haladtam. Reggel kilenc körül meg is érkeztem a rezervátum központját alkotó, a hegyek közt megbúvó kisvárosba, amit - mit ad Isten - Cherokee-nak hívtak... praktikus és könnyen megjegyezhető... Nem sok elképzelésem volt, hogy milyen lehet manapság egy indián rezervátum, így nagy kontrasztokra nem számítottam. Hát még az is erős túlzás volt részemről... A rezervátumot semmi nem jelezte, a városképek teljesen megegyeztek azokkal, amiket korábban láttam. Egyedül a helység és utcanevekben találtam sok indián hangzásút, kiszállva az autóból pedig, az őslakos vonások voltak túlsúlyban az emberek arcán.

Meg kell említenem, hogy a vidék gyönyörű. A hegység kb. Mátra nagyságú hegyekből áll, de (magyar léptékben) óriási kiterjedésű területen. Az egész szinte egybefüggő erdőség. A fő utak nagy kerülőt tesznek, kisebbek pedig, alig szabdalják a tájat.

2

3

 

Rövid tájékozódás utás, hogy mi merre van, már indultam is a cseroki indiánok múzeumába. Itt leginkább a cseroki nép története volt fókuszban a kőkortól a XX. századig, illetve sok mindent megtudtam úgy általában az életmódjukról.

 

4 5

 

A hét cseroki törzs azon kevés népek közé tartozott, amely a megérkező európaiak szemében is elég civilizáltnak tűnt. Békés életet éltek, ruháik is szépek voltak.

 

6 7

 

S bár ők is főleg vadászattal, halászattal és gyűjtögetéssel tartották fenn magukat, mellette mezőgazdasággal is foglalkoztak. Utóbbi ?állandó lakhelyet? igényelt, ezért a kis falvakban lakó emberek nem sátrakban éltek, mint ?vadember? rokonaik, hanem fából és egyfajta vályogból épített házakban.

 

8

 

Azonban a földművelésbe is (mint az élet szinte minden területébe) sikerült olyan ötleteket bevinni, ami miatt olyan nagyra tartom az indiánokat. Leginkább az általuk ?Három Nővérnek? hívott növényeket ültették, de igen találékony módon, többszörösen kihasználva a megművelt területet, és töredékére csökkentve a földeken végzendő munka mennyiségét. A módszer a következő volt: először kukoricát vetettek, ami alá - miután növésnek indult ? babot, végül a sorok közé tököt veteményeztek. A hatás a következő lett: a kukorica támasztéka lett a babnak, ami fel tudott rá futni, a tök pedig, nagy leveleivel teljesen beborította a talajt, megfojtva a gazt. Ennek a trükknek köszönhetően megspórolták a karózást, és egy jó csomó gazolást. Az emberek több időt tölthettek családjaikkal, vagy akár kézművességgel. Utóbbiból származó dolgokkal aztán kereskedni is tudtak.

Visszatérve a falvakra, minden településen volt egy nagy kerek közösségi kunyhó, és egy nyitott szertartás-tér. A tér körül hét lelátószerű építmény a hét törzs népének. A törzsek nem keveredhettek. Egyedül a házasság volt engedélyezett a klánok között, de onnan nem volt visszatérés. A cserokik egyébként a női ágat vitték tovább az öröklésben.

Még egy nagyobb épület volt mindig megtalálható, ezt tárolásra használták. Ha valakinek valamiből feleslege volt, ide betette, és bárki vihetett belőle. Cserébe ő is vihetett bármi mást, amire szüksége volt.

A XVIII. század második felében aztán nagy változások kezdődtek. Ekkor érkeztek először jelentős számban a fehér telepesek. A cserokik békés nép voltak. Barátsággal és érdeklődve fogadták a jövevényeket. Komoly fegyvereik nemigen voltak, harcolni nem szoktak, de még a fémeket is csak kevés helyen alkalmazták.

Aztán a telepesek megjelenése kezdett terhes lenni, nagyobb összefogást igényelt. E jelenség által elindított folyamatok ismét megmutatták az indiánok páratlan alkalmazkodókészségét, azon belül pedig, hogy a cseroki milyen kifinomult, művelt nép volt. Megfigyelve a ?fejlett? fehérek társadalmát, demokratikus kormányt alapítottak (az 1800-as évek legelején!), melybe a törzsek vezetőin kívül választott képviselők kerültek. A testület a törvényeket úgy hozta, hogy leginkább a közembernek kedvezett. Igen ám, de azokat maradandóan, egyértelműen rögzíteni kéne... gyorsan megalkották hát a cseroki írásrendszert, amit néhány év alatt minden cseroki indián el tudott olvasni. Mikor ez megvolt, rögtön cseroki nyelven írt újságot is adtak ki.

A többi változás nem vált ennyire előnyükre, bár kissé kényszerpályán voltak. A fehérek mind több földet akartak, és minden béketűrés ellenére az összecsapások sűrűsödtek. Csaták, és a fehérek betegségiből kiinduló járványok tizedelték a népességet. Az indiánok átvették a fegyvereket és félelmetes harcossá váltak.

A puskák és számszeríjak egy másik területen is nagy hatást gyakoroltak: a vadászatban. Eddig csak az élelemért ejtették el az állatokat, de eddigre már rájöttek, hogy új ellenségeikkel azért milyen jól lehet a bőrökkel kereskedni. Az irhájukért kezdték irtani a vadakat... a harmónia a természettel megbomlott.

Aztán végső csapásként valaki némi aranyat talált a környéken. Innentől kezdve semmi sem állhatta útját a fehéreknek. Az amerikai kormány csapatokat küldött az indiánok eltávolítására. A cserokikat az ország belsejében kijelölt területre hajtották. Az út szárazon és vizen több mint hat hónapig tartott. Az emberek harmada ? köztük rengeteg gyerek - meghalt a megpróbáltatások alatt. Ez az óriási menet lett az elhíresült ?Trail of Tears? ? a ?Könnyek Ösvénye?.

 

9

 

Néhányan azonban maradtak. Elmenekültek a katonák elől, és elbújdostak a Smokey Mountains hegyei között. Ők lettek a keleti cseroki törzsek (a kitelepítést túlélő indiánok pedig, a nyugati törzsek). Az aranyláz elmúltával a maradók visszakaptak némi területet, így már legálisan tartózkodtak az otthonukká vált hegyekben ? az ő leszármazottaikat látogatom meg mostani utamon.

A múzeumban ezeket a történelmi állomásokat egy nagyon informatív plakátrendszer segítségével ismerheti meg a látogató (persze sokkal részletesebben, mint itt én vázoltam). Emellett azért a különböző korokban használt eszközök is ki vannak állítva. Kiderült, hogy mi mindenre használhatók a kőből készült szerszámok: kés, nyílhegy, lándzsahegy, balta, kapa... felsorolni is lehetetlen.

10

 

Használták az atlatl-t, a vitrinben egy ?fullos? verzió látható: kőhegyű dárda, csontkampó, súly és bőrszíj a dobókaron.

 

11 12

Az íjon és nyílon szintén van érdekesség. Az ideg egyszerűen sodort növényi szál, nem a sok helyen (többek között honfoglaló őseink által is) használt állati ín. A nyílnak a tollazása különös. Nem a világ nagy részén elterjedt három vezérsíkos módon készült, hanem csupán két tollal, melyek egyik végét a vessző két oldalán rögzítették, majd 90fokban megcsavarva rögzítették a másikat. Ezek aztán forgásba hozták a kilőtt nyilat, így stabilizálva azt.

 

13

 

A kenut egyetlen fatörzsből vájták ki, nem a híres nyírfakenut használták.

Ezek mellett a szokványos használati tárgyak mellett persze itt is megtalálhatók a tomahawk-pipa kombók... indián svájcibicska...

 

A múzeum kivégezve....irány a második célpont.

 

Szerző:

?Vándor?

 

Hozzászólások
Keresés
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Jelentkezz be vagy regisztrálj!
Walker Filly |2009.03.31 13:32:36
Most már tudom, honnan a csilis bab
Vándor |2009.03.16 21:06:45
Köszönöm mindenkinek!
Nem voltam biztos, hogy érdekes lehet e ez itt...
tuske698 |2009.03.13 19:29:38
Nagyon szép volt és sok mindenben felvilágositott egy nép csoportal kapcsolatban köszönöm szépen.
T-Boar  - re: |2009.03.13 08:28:51
T-Boar írta:
Tetszett az írás, várom a folytatást
T-Boar |2009.03.13 08:28:19
Tetszett at írás, várom a folytatást
szilva |2009.03.09 16:40:11
Nagyon érdekes cikket hoztál össze! Végig érdeklődéssel olvastam, és várom a folytatását is! Köszi Vándor!
Switchblade |2009.03.08 23:02:03
Erdekes cikk, sok informacioval.
Koszi!
Kivancsian varom a folytatast. Annal is inkabb, mivel nekem is vannak szemelyes tapasztalataim az eszak amerikai indianokkal.
Arcanum |2009.03.08 19:57:42
Nagyon jó!
Gratulálok.
Várom a folytatást!

Arc'